Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elhunyt Peter Maxwell Davies brit zeneszerző

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nyolcvanegy éves korában hétfőn elhunyt Peter Maxwell Davies brit zeneszerző, aki korábban a királynő zenemestere címet is viselte - jelentette a BBC News.

A modern és avantgárd műveiről ismert Peter Maxwell Davies leukémiában szenvedett, otthonában, Orkneyben halt meg.

Stephen Lumsden, az Intermusica komolyzenei ügynökség vezetője szerint haláláig "úttörő" volt a zenében. Néhány korábbi műve annyira feszegette a határokat, hogy szinte lejátszhatatlannak tartották őket, a közönség és a kritikusok körében is vitát kavartak.

Több mint háromszáz művet írt különböző stílusokban, köztük gyermekeknek szóló darabokat, színházi előadások zenéit, szimfóniákat és operákat. Játszották Taverner és The Lighthouse című operáját, valamint Eight Songs for a Mad King című zenés színházi darabját is.

A hetvenes évek elején költözött az Orkney-szigetekre, ezt követően érezhetően nyugodtabb lett a zenéje, gyakran használt fel skót motívumokat. Több darabja debütált a St. Magnus Fesztiválon, amelyet ő alapított a szigeten.

Peter Maxwell Daviest 1987-ben ütötték lovaggá, és 2004-ben kapta meg a királynő zenemestere címet, amelyet egy évtizedig viselt. A királynő zeneszerzője hagyományosan jelentős királyi eseményekhez komponál zenét.

Számos további elismeréssel jutalmazták pályafutását. Két éve a zene szolgálatáért kapott állami kitüntetést, februárban pedig a Királyi Filharmónia Társaság Aranyérmével tüntették ki.

Karmesterként a BBC Filharmonikusokat és a Királyi Filharmonikusokat is vezényelte, emellett nagy európai és észak-amerikai zenekarokat is dirigált.

A klasszikus zene és a zeneoktatás elkötelezett híve volt, emellett közismert környezetvédő.

Utolsó műve egy gyermekopera volt. A The Hogboon című darab premierjét június 26-án tartják a Londoni Szimfonikus Zenekar részvételével.

Csapatépítés, esküvő, konferencia?

A Travelo rendezvény melléklete jobbnál jobb tippekkel könnyíti meg rendezvényei szervezését!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.