Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Rengeteg programmal jön a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Csaknem 300 programmal, köztük író-olvasó találkozókkal, dedikálásokkal, felolvasásokkal, koncertekkel, kiállításokkal várja a közönséget április 21. és 24. között a Millenáris parkban a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek kiemelt vendége Szlovákia, író-díszvendége pedig a norvég Jostein Gaarder lesz - hangsúlyozta az MTI-nek Szabó Eszter fesztiváligazgató.

Hozzátette: a nagyszabású rendezvényen idén 24 ország fogja képviseltetni magát, és mintegy 600 szerző, író, tudós és művész érkezik vendégként Budapestre a fesztivál alkalmából. A szokásoshoz képest idén több társadalomtudományi témát feldolgozó beszélgetés szerepel a programban, valamint mintegy két évtizedes szünet után ismét lesz cseh kiállítója a fesztiválnak a Cseh Centrum képviseletében.

A hagyományos programok között immáron 16. alkalommal rendezik meg az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját, amelyre idén 18 országból érkeznek tehetséges fiatalok, az eseményen Magyarországot Totth Benedek fogja képviselni. Folytatódik a csaknem háromezer könyvtárost megmozgató Könyvtáros Klub is, az Európai Írótalálkozó résztvevői pedig idén az irodalmi díjak és pályázatok szerepéről, a siker és az irodalmi kvalitás összefüggéseiről fognak beszélgetni, emellett téma lesz Európa növekvő megosztottsága is - ismertette Szabó Eszter. 2016-ban ötödik alkalommal rendezik meg a fesztivál keretében az ország független könyvesboltjainak sokszínűségét ünneplő Kis Könyves Éjt, valamint idén is várja a családosokat a Gyerek(b)irodalom szekció.

Az MTI kérdésére, hogy miért Szlovákiára esett idén a szervezők választása, mint a fesztivál díszvendég-országa, Szabó Eszter úgy válaszolt: "az elmúlt évek során sok messzi ország kultúrájával ismerkedhettek a látogatók, így Kanada, Kína vagy Törökország is volt már kiemelt vendége a fesztiválnak, de az is fontos, hogy közelebbre is tekintsünk, a szomszédainkat is megismerjük."

A fesztiváligazgató elmondása szerint a Szlovák Irodalmi Információs Központ a rendezvény alkalmából pályázat útján mintegy 25 szlovák mű magyar nyelvre fordítását támogatta. Mint fogalmazott, az idei fesztivál jó lehetőséget teremt, hogy kiderüljön, milyen piaca lehet a szlovák szerzők műveinek Magyarországon.

A díszvendégség 45 programja között történelmi, valamint kiadói-fordítói kérdéseket megvitató szlovák-magyar kerekasztal-beszélgetések, és számos könyvbemutató - kortárs költészeti és prózai antológiák, mesekönyvek, szakácskönyv, esszékötet - is szerepel. Emellett lesznek gyerekeknek szánt interaktív zenés előadások, valamint dzsesszkoncert és közép-európai zenés irodalmi kabaré is.

A fesztiváligazgató Jostein Gaarderről, a vásár idei író-díszvendégéről szólva hangsúlyozta, hogy a norvég szerző első számú bestsellere, a Sofie világa 60 nyelven látott napvilágot, eddig eladott példányszáma elérte a 40 milliót. Film, valamint számítógépes társasjáték is készült a műből, 1995-ben ebből a könyvből adták el a legtöbbet a világon.

Hozzáfűzte: a környezetvédelem és az emberi jogok területén is gyakorta felszólaló Jostein Gaarder a könyvfesztiválon április 22-én, a Föld napján előadást tart az Etika a jövőért címmel a Noran Libro Kiadó által a globális felmelegedéséről szervezett minikonferencián.

A tavalyi rendezvény lezárásakor az akkori fesztiváligazgató, Zentai Péter László az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a Millenáris park egyre kevésbé működik jól a fesztivál helyszíneként, ugyanis állapota folyamatosan romlik.

"A Millenáris park ideális helyszín elhelyezkedését, valamint az épületeit körülvevő, sok ember kikapcsolódási helyéül szolgáló parkját tekintve, annak ellenére, hogy infrastrukturálisan vannak problémák. Mi tagadás, megnéztünk más, a rendezvény megrendezésére esetleg alkalmas helyszíneket is, de a könyvfesztivál sokszínűségét még mindig a rendezvénynek jelenleg otthont adó Millenárison tudjuk leginkább biztosítani" - fogalmazott Szabó Eszter, aki az idei fesztivál esetében is több tízezer látogatóra számít.

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi díszbe öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.