Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Újra pörög a magyar könnyűzene - Kétéves a Cseh Tamás Program

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Nemzeti Kulturális Alap legsikeresebb programjaként és jó befektetésként értékelte a 2. születésnapját ünneplő Cseh Tamás Programot az évforduló alkalmából Doncsev András, az NKA alelnöke. Az elmúlt két év eredményeiről és az idén várható pályázatokról Doncsev András és Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Programért felelős kollégium vezetője beszélt az InfoRádiónak.

„Bátran kijelenthetjük, hogy ez a legsikeresebb könnyűzene-támogató program, nemcsak az eredményeit tekintve. Az általunk támogatott zenekarok közül sokan lépnek fel fesztiválokon, sok klub kapott támogatást, ebben az évadban 1200 koncertet és más könnyűzenei program megvalósítását segítettük. Folytattuk a képzési programunkat, a könnyűzenei örökség megőrzésének fontos bázisa lettünk” - mondta Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke.

Hozzátette: számukra nemcsak az a fontos szempont, hogy a pályázók mit szeretnének megvalósítani, hiszen mivel adófizetői pénzből működnek, vizsgálniuk kell azt is, hogy milyen kultúrpolitikai célok valósulnak meg ebből, és képesek-e az erre fordított pénzek további pénzeket megmozgatni.

„Ebből a szempontból is kiválóan teljesített a program, hiszen már az első évad 500 milliós ráfordítása megmozgatta az egész könnyűzenei életet. Újra életet vitt a vidéki klubokba, ezzel további magántőkét mozdított meg, tehát gazdasági szempontból is jól hasznosult” - hangsúlyozta Doncsev András.

„Az ideiglenes kollégium nagyjából fölállította a harmadik évad menetrendjét, körülbelül júliusban jövünk az újabb induló zenekarok pályázatával, szeretnénk, ha augusztusban megjelenne a klub támogatói program pályázata, benne a határon túli magyar klubok támogatásával, és aztán szeptembertől az előzenekari és a médiatámogatás. Nagyjából novemberig az összes olyan pályázatunk megjelenik, ami az elmúlt két évben megjelent” - mondta Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Programért felelős kollégium vezetője.

Hozzátette: még egyelőre nem tudják, pontosan milyen összegekkel gazdálkodhatnak, ezt május végén tudják meg, amikor kiderül, hogy az üres adathordozókból beszedett jogdíjakból mennyi pénzt kap a Nemzeti Kulturális Alap.

„A Nemzeti Kulturális Alap bizottsága dönt arról, hogy ebből mennyit szán a Cseh Tamás Programra, és így tudjuk majd elosztani, hogy a különböző pályázatokra mennyi pénzt szánhatunk” - fogalmazott a Cseh Tamás Programért felelős kollégium vezetője.

Bajnai Zsolt reméli, hogy kicsivel többet, vagy legalább annyit kapnak, mint amennyit eddig felhasználhattak.

„Ha ez így lesz, akkor szeptemberben nekiindulhatunk a próbatermeket támogató alprogramunknak, a könnyűzenei oktatást segítő programnak, sőt a háttértechnikát képző alprogramnak. Nagy szükség lenne arra is, hogy a zeneszerzéssel, dalírással kapcsolatos képzést is beindítsuk” - mondta Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Programért felelős kollégium vezetője az InfoRádiónak.