Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Református énekek koncertje lesz a Müpában

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Református zsoltárok, dicséretek és kórusművek hangzanak el a Kárpát-medencei Egyesített Református Kórus hangversenyén július 2-án a Müpában.

A XV. Református énekek hangversenyen Arany János, Berkesi Sándor, Süll Kinga (Felvidék), Erdélyi Dániel és Oláh Gábor vezényel, orgonán Finta Gergely, a Deák téri evangélikus templom orgonaművésze játszik - közölték a szervezők az MTI-vel.

A ma már 370 főt számláló Kárpát-medencei Egyesített Református Kórusba a magyar énekkarok mellett évről évre meghívást kapnak a felvidéki, kárpátaljai, partiumi, erdélyi és délvidéki kórusok.

A hangversenyen a közönség több alkalommal együtt énekel a kórussal. A zenei blokkok elején a bibliai igéket Bagdy Emőke professzor olvassa fel, az igéjet Fekete Károly tiszántúli református püspök válogatta.

A Kárpát-medencei reformátusok legnagyobb zenei ünnepét 2002 óta azzal a céllal rendezik meg minden évben, hogy a reformátusok használatára kiadott énekeskönyv zsoltáraiból és énekeiből professzionális előadók tolmácsolásában koncertfelvétel készüljön. A sorozat tizennégy CD-jén 240 református zsoltár és ének feldolgozása hallható. Az énekek részben egy szólamban szólalnak meg, hogy a gyülekezeti, valamint iskolai énekléshez és tanuláshoz segítségül szolgáljanak, részben pedig több szólamban kórusmű-kincsünk bemutatására.