Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bátaszéken rendezik a XIV. Bukovinai Székely Találkozót

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Bátaszék ad otthont a XIV. Bukovinai Székely Találkozónak, amelyen konferenciával emlékeznek a bukovinai székelyek hazatelepülésének elindítójára, Németh Kálmán józseffalvai plébánosra.

A július 15-én és 16-án rendezendő találkozóra a szövetség 42 hazai egyesületének tagjait és több határon túli székely egyesület képviselőit, közel ezer résztvevőt várnak - mondta Asztalos Zoltán, a szervezet elnöke az MTI-nek.

Bízunk benne, hogy az al-dunai Székelykeve, Hertelendyfalva, Sándoregyháza, valamint a romániai Déva, Csernakeresztúr, Marosludas és Madéfalva egyesületeinek tagjai is eljönnek Bátaszékre - tette hozzá.

A szövetség 2016-ban emlékévet hirdetett a bukovinai Józseffalva egykori plébánosa, Németh Kálmán tiszteletére, aki sokat tett a bukovinai székelyek hazatelepítéséért. A találkozón tervezett konferencián mások mellett felszólal Kóta Péter, a plébános leszármazottja, Rudolf László családfakutató, Fazekas Tiborc, a Hamburgi Egyetemen oktató nyelvész a bukovinai narratívákról, Valastyán Balázs történész a székelyek 1941 és 1944 közötti, bácskai életéről tart előadást.

A székely szövetség ez alkalommal adja át a Sebestyén Ádám- és a Gáspár Simon Antal-díjakat; előbbit a hagyományápolás terén végzett munka elismeréseként egy csoport és egy személy, utóbbit egy 30 évesnél fiatalabb hagyományőrző kaphatja meg - mondta az elnök.

Az esemény látványos része lesz a résztvevő székely hagyományőrző egyesületek viseletes, utcai felvonulása. A találkozót színesíti a bukovinai székely származású Sárkány Kázmér és Illés Teréz operaénekesek, illetve Zsikó Zoltán népdalénekes műsora.

A bukovinai székelyek az 1764. január 7-i madéfalvai veszedelem után menekültek Moldvába, majd Bukovinában telepedtek le. A soknemzetiségű régióban töltött mintegy másfél évszázad után 4500-an 1941-ben Bácskában, majd a második világháború után Tolna és Baranya megyei falvakban találtak új otthonra.

Németh Kálmán (1897-1966) tevékeny szerepet játszott a székelyek 1941-es Bácskába telepítésében, majd később Magyarországon is segítette a székely közösségeket. Amerikából hazahozott hamvait egykori szolgálata színhelyén, Bátaszéken 2005-ben helyezték el.

A bukovinai székelyek találkozóját 1989 óta rendezi meg az országos szövetség, az eseményt, amelynek legutóbb a Tolna megyei Kismányok adott otthont, kétévente tartják.