Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Európába jön a Guns N' Roses

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Bejelentette 18 állomásból álló európai koncertkörútját a Guns N' Roses amerikai rockzenekar, amelynek tagjai húsz év után idén újra együtt zenéltek.

A bejelentés szerint az európai fellépések 2017 tavaszán és nyarán lesznek.

Az együttes akkor állhatott újra össze, amikor az 52 éves Axl Rose énekes és az ötvenéves Slash, a zenekar gitárosa vétet vetettek az ellenségeskedésnek, mely miatt 1993 óta nem zenéltek együtt.

Slash, vagyis Saul Hudson 1996-ban hagyta ott a legendás csapatot, az újraegyesítést hosszú ideig a gitáros kizártnak tartotta. Idén áprilisban végül mégis sikerült kibékülniük, együtt léptek fel a kaliforniai Coachella fesztiválon.

Az európai turnét Dublinban kezdik május 27-én, utoljára július 12-én játszanak Hollandiában, ezután még Tel-Avivban is adnak koncertet. Fellépnek többek között Portugáliában, Spanyolországban, Svájcban, Olaszországban, Németországban és Franciaországban. Prágában július 4-én, Bécsben július 10-én játszik az együttes.

Ezután Észak-Amerikában folytatják a koncertezést: 16 fellépést terveznek az Egyesült Államokban és Kanadában.

A legendás rockzenekar múlt héten fejezte be dél-amerikai turnéját, januárban Japánban, februárban Új-Zélandon, Ausztráliában, Szingapúrban és Bangkokban várják őket a rajongók, márciusban Dubajban koncerteznek.

A Guns N' Roses 1985-ös alapítása óta több mint 100 millió albumot adott el, leghíresebb dalaik, a Sweet Child O' Mine, a Welcome to the Jungle, a Paradise City vagy a November Rain rockrajongók nemzedékeire voltak óriási hatással.