Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Korszakzáró Ákos-koncert kézitusával

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Péntek és szombat este ad koncertet az Arénában Ákos. Ez lesz a négyéves szintirockos koncertidőszak lezárása, utána új utakat keres. A látványvilág nagy hangsúlyt kap majd, és az ismert dalok mellett sok "B-oldalas" szám is elhangzik majd - mondta az InfoRádiónak adott interjúban.

Az idei dupla Aréna-koncert is az elmúlt évek szintirockos hangzását idézi majd?

Olyannyira, hogy a most pénteki és szombati előadásunk a négy évvel ezelőtt elkezdett szintirockos menet utolsó két előadása lesz. Mi, kicsit nagyzolva,

korszakzáró előadásnak képzeljük,

amelyben felvillantunk olyan dalokat, amelyekről bennünket azonosít a közönség, és olyanokat is, amelyeket nagyon régóta nem játszottunk. És mindezt ebben a szintirockos felállásban tesszük: Hauber Zsolt és Lepés Gábor billentyűsök, Bánfalvi Sándor és jómagam alkotjuk a zenekart.

Mi volt a szervezőelv, amikor összeállították a műsort?

A kézitusa. Nagyon megharcoltunk egymással, hogy egy húsz-harminc számból álló repertoárt rakjunk össze. Elég sok szempont van. Először is, négy éve játszunk ebben a stílusban, tehát van már egy csomó dal, amit kilőttünk, elhasználtunk, sokat játszottunk. Országjáró turnék vannak mögöttünk. Tavaly tizenhét előadást adtunk százhetvenezer embernek, idén tizenkét előadásunk volt százhúszezer nézőnek. Az elmúlt négy év során több mint félmillió koncertlátogatónak játszottunk, ezért szerettük volna megújítani a repertoárt. Ugyanakkor természetesen játszani kell olyan dalokat, amelyeket jobb híján slágernek hívunk, amelyekkel a közönség azonosít bennünket. Van egy sor olyan szám, amelyet kifejezetten erre az estére hangszereltünk át. Fontos szervezőelv az is, hogy ha az ember elég régóta van a pályán - én most már huszonnyolc éve ostromlom -, akkor vannak évfordulók is, amelyeket érdemes figyelembe venni. Tíz évvel ezelőtt jelent meg a Még közelebb című albumom, erről is játszunk dalokat. Akkor például az 1956-os ötvenedik évfordulóra írtam egy dalt, most a hatvanadik évfordulón illene eljátszani. Aztán a próbák során az íróasztal mellett kialakított dalsorrend még rengeteget csiszolódik, az ismeretlenebb dalokat a stábtagok szörnyülködése mellett kiszelektáljuk, és gyakorlatilag az utolsó két hétre áll össze végleges számsorrend az öthetes próbaidőszak végén.

Azt pontosan lehet érezni, hogy melyik az a dal, ami, úgymond sláger, és melyik az, ami elhasználódott? A közönség is érzékeli, vagy csak a zenekar unja egy picit?

A közönség mindig a slágerekre éhes, de van egy nagyon csekély, vájtabb fülű része - mondjuk öt-tíz százalék -, amely kifejezetten a B-oldalas slágerekre éhezik, olyan dalokra, amelyek kevésbé ismertek.

Na most kit akar az ember boldoggá tenni?

Magát, a közönség kilencven százalékát, vagy a tízet? Ezek között vacillálunk állandóan. Nincs olyan koncert, amelyen az ember ne játszaná azokat a dalokat, amelyek meghatározók voltak a pályája során. Ugyanakkor nekem azért szerencsés a helyzetem, mert kijutott a jóból, nem kell attól tartani, hogy ha most nem játsszuk az egyik vagy a másik slágert, akkor már csak a harmadik van, hanem van miből válogatni. Aztán az is szempont, hogy mi szeretünk lelkesedéssel játszani és színpadon lenni, nem szeretnénk, ha rutinná válna a színpadi jelenlétünk, ezért azt a dal, amit, bármekkora sláger legyen is, a zenekar un, most nem fogjuk előadni. Mondok egy példát is: a Bonanza nevű anyazenekaromtól játszottuk a Calypso című számot 2013 óta minden koncerten. Bármennyire szeretjük, a közönség is nagyon szereti, most nem fogjuk előadni, mert van a helyére ezernyi más aspiráns.

Azért annak is van ereje, amikor több ezer ember énekli együtt a dalt, míg a B-oldalas számok, ahogyan ön nevezte, nem váltanak ki ekkora lelkesedést.

A mieink, ha szabad így neveznem őket, minden számot énekelnek kívülről. Persze, van dal, amelyikre nagyobb a tombolás, de az az alapélményem, hogy

nagyon értő, érzékeny, a részletekre is rezdülő közönségünk van,

amely bizony a nem annyira ismert számokat is kívülről dalolja. Például egy ilyen nem annyira ismert számot biztosan fogunk játszani: a Cég című dalt, amelyet a legutóbbi lemezre írtunk, akkor még nem tudván, hogy ez mennyire aktuális lesz, például a tavalyi lemezbemutató koncerten, amikor egy céggel való kapcsolatunk éppen felbomlott. Ezt most szépen felidézzük, mert ráadásul pontosan a tavalyi dupla koncertünk egyéves évfordulóján zenélünk, tavaly is december 16-án és 17-én játszottunk az Arénában.

Milyen lesz a koncert látványvilága?

Technikai sport a miénk, hogy így mondjam. Erre oda kell figyelni, különösen, ha az ember olyan helyszínen játszik, mint a Papp László Budapest Aréna, ahol jobbára nagy külföldi produkciók jelennek meg, és a közönség velük mér össze, jogosan. A drága jó világítástechnikusaink, látványfelelőseink a kezüket dörzsölgetik egy éven keresztül, hogy jön az Ákos-buli, és ott bemutathatják, amit tudnak. Tényleg nemzetközi színvonalú munkát végző emberek, akik örülnek, hogy a miénk azon kevés magyar produkciók egyike, amelyek áldoznak erre. És azt is, hogy van egy koncepció, ezekhez a dalokhoz jó érzés, szép, kreatív feladat látványt csiholni. A korábbi években szoktunk hangárpróbákat csinálni, de most már akkora a felszerelés, hogy először felépítve csak az Arénában látjuk hetvenkét órányi szerelés után. Ez borzasztó nehéz. Azok a világturnék, amelyek hozzánk érkeznek - azon túl, hogy hozzávetőlegesen ezerszer annyi pénzből gazdálkodnak, mint mi -, bejáratott műsorszerűen játsszák szerte a világon. Nekünk meg erre a két estére kell felszívnunk magunkat, és versenyképes produkciót kell színpadra állítani úgy, hogy a lehetőségeink jelentősen mások. Hát ez izgalmas, csúcsokat ostromló munka, és van is benne felelősség meg kockázat.

Említette, hogy ez a szintirockos vonal kimerült, vagy egy időre lezárult. Mi jöhet ezután?

Nagy szerencse, hogy a közönség nem érzi úgy, hogy kimerült volna. Én szaladtam egy kicsit előre. De ha az embernek megadatott, hogy ilyen rengeteg ember előtt koncertezzen, akkor

érdemes időnként egy kis szünetet beiktatni.

Azért, hogy a közönség is megpihenhessen, meg hogy én is koncentráltabb szerzői munkát végezhessek. Én abból a mederből kilépni nem tudok, amit eddig is csináltam, a '80-as évek zenei jelrendszerében mocorgó zenéket írtam, hangszereltem és adtam elő eddig is. Elképzelhető, hogy ezt a vonalat fogjuk továbbvinni, nem kevesebb szintetizátorhangzással, de, mondjuk, több gitárral, sok élő vokállal, vonósokkal, egyébbel kiegészítve. Most még nem tudom, még csak titkolóznom sem kell, mert igazából nem döntöttem el. Nagyjából látom, hogy mi formálódik, milyen alapötletek forrnak itt a lombikokban, a műhelyben, a stúdióban. Hát ez szó szerint a jövő zenéje. Én a színpadi toporzékolás mellett azért más dolgokban is kipróbáltam már magamat. Készítettem hangoskönyvet Krúdy Gyula novelláiból Szigethy Gábor irodalom- és színháztörténésszel. Ennek van élő változata is. Ezekkel az estékkel nyolc éve lépünk fel, több mint ötven előadáson vagyunk túl, ezt az irányt is folytatni szeretném egy másik szerző műveivel. Aztán írtam verseket, novellákat, öt kis kötetem jelent meg eddig, de a legutóbbi már több mint másfél évtizeddel ezelőtt, és azóta is írtam ezt-azt. Szeretném kritikai szemmel végigvizsgálni a termést, és még írni hozzá. Tehát nem úgy fogok eltűnni, hogy szabadságra megyek és a lábamat lóbálom egy évig, de 2017-ben nem adunk önálló koncerteket. Remélem, hogy ezt az időt tényleg a koncentráltabb szerzői munkára tudom szánni.