Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gryllus Dániel: a karácsony a miénk

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A hétvégén több Kaláka koncert is lesz, köztük az Óbudai Adventen, ahol mindenki részese lehet a csaknem harminc évvel ezelőtt megjelent "Szabad-e bejönni ide Betlehemmel?" címet viselő lemezből összeállított műsor ünnepi hangulatának. Gryllus Dániel azt mondja: mindig kicsit változik, bővül a repertoár, de a lényeg ugyanaz: gyerekek és felnőttek közös ünnepe.

A "Szabad-e bejönni ide Betlehemmel?" pontosan 29 éve jelent meg, 1987-ben. A Thália színháztól volt egy felkérés 1989-ben, hogy készítsünk egy színházi koncertet ebből. Az első reakciónk az volt, hogy ezt csak kétszer-háromszor lehet eljátszani karácsony körül. De már abban az évben 27-szer játszottuk el a Thália nagy színpadán – mesélte Gryllus Dániel.

Azóta minden évben adventkor 25 vagy több előadást is játszunk – tette hozzá.

„Ezek nagyon jó előadások. Mindenki azt kérdezi, hogy nem fárasztó ennyi előadást végigjátszani. Épp az ellenkezőjét érzem: ahogy közeledünk karácsonyhoz, egyre jobban várjuk, egyre élénkebbek az előadások” - mondta a Kaláka együttes vezetője.

Hozzátette:

„amikor megvan az utolsó előadás – ami általában Dunakeszin a Szent Imre templomban van december 23-án –, akkor azt mondjuk, hogy jaj, de kár, hogy vége van”.

A 27 évvel ezelőtt megírt és meghangszerelt dalok mellé azóta újak jöttek.

Példaként említett egy Kányádi-vers – ami egy kicsit szomorkásabb – az Isten háta mögött című költemény.

„Ezt azért választottuk, mert amikor kérdeztük Sándor bácsit, hogy melyik karácsonyi versét ajánlaná, azt mondta, hogy nem csak az ujjongásról kell énekelni, hanem például arról is, ha valaki nélkülözésben él. Rájuk is kell gondolni. Mert mi, akik azt reméljük magunknak, hogy az ünnep szép lesz, együtt lesz a család, finomakat eszünk, és ajándékokat kapunk, így az örömünk is felfokozottabb. De akinek esetleg fájdalma van, annak az is sokkal mélyebb” - mondta Gryllus Dániel.

Hozzátette: Nagy Gáspár három királyokról írott verse és Johann Sebastian Bachnak Ím jászlad mellett térdelek dala is bekerült a repertoárba.

„A karácsonyi műsor nem generációs műsor, nincs célcsoport-közönség. A karácsony mindenkié: unokáé, nagymamáé, és a miénk”

- fogalmazott a Kaláka együttes vezetője.