Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Komolyzenei koncertek kis templomokban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Rendhagyó programsorozatot szerveztek a Szolnoki Szimfonikusok a karmester és karnagy mesterkurzus résztvevőivel.

Szolnok szimfonikus zenekara ismét egy grandiózus projektet indított útjára tegnap a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus és a debreceni Kodály Kórus közreműködésével. A Nemzetközi Karmester és Karnagy Mesterkurzusra jelentkező karmesterek és karnagyok akadémiai szintű képzésben részesülnek, és többek között Szolnok város fő-zeneigazgatójától, Izaki Maszahirotól tanulhatnak.

A nagyközönség számára az új projekthez kapcsolódó koncertek jelentik az igazi csemegét: a Reformáció 500 nevű sorozatban a Tisza-tó környéki, kulturálisan ellátatlan települések templomaiban lép fel a zenekar június 11-16. között. Előadások lesznek Marfűn, Törökszentmiklóson, illetve a nemrégiben felújított Tisza-tavi templomokban Tiszaigaron, Tiszaderzsen, Tiszaszőlősön, Tiszaszentimrén és a Kunmadarasi 2000 férőhelyes templomban is. A turné tisztelegni kíván a reformáció 500 éves jubileuma, kulturális örökségeink és az újjászületés előtt a zene nyelvén megszólítva a nagyközönséget.

A mesterkurzust két nagy fellépés zárja: 17-én a Szolnoki Aba-Novák Agóra Művelődési Központban jótékonysági gálakoncertet rendeznek, 18-án pedig Budapesten a MomKult színháztermében lépnek fel sokszínű repertoárral az ifjú nemzetközi karmesterek és karnagyok.

A zenetörténet legkiválóbb komponistáinak remekművei csendülnek fel a kurzus hallgatóinak vezényletével, mint pl. Beethoven II. szimfóniája, Mendelssohn V. szimfóniája, vagy Csajkovszkij IV. szimfóniája, de a XX. századi modern zene kedvelői is megtalálhatják számításaikat, hiszen Bartók egyik legismertebb műve, a Táncszvit is elhangzik a nagyszabású gálakoncerten.

 Ez a koncert ingyenes, de a részvétel regisztrációhoz kötött.