Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Másik János: túl hosszú ideig voltam szürke eminenciás

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Komoly zenét tanult, a dzsessztanszakra járt, de underground zenészként lett ismert Másik János. Az Európa Kiadó vagy a Balaton tagjaként lett legenda, de közben verseket is írt, több mint harminc filmnek szerezte a zenéjét, és közben számokat írt Cseh Tamásnak és Kern Andrásnak is.

Szeptember elején verses-zenés estje volt a Várkert Bazárban. Hogyan jött a dalszövegek mellé a versírás?

Meglehetősen ismert dalszövegírókkal volt módom dolgozni az elmúlt több mint negyven évben. Például Bereményi Gézával, Cseh Tamással hármasban írtunk több zenés színházi előadást - Levél nővéremnek, Levél nővéremnek 2, Igazi levél nővéremnek -, ez futott aztán különböző színházakban. Úgy folytatódott a történet, hogy 1997-ben megismerkedtem Bálint Istvánnal, alias Bálint Pistivel, aki a meglehetősen híres Squat Színháznak volt a színésze, dramaturgja, rendezője, mindenese. Elég rövid idő alatt elhatároztuk, hogy írunk egy lemezt, ez volt a Peepshow-mennyország, aztán ennek volt egy változata az Iguana Bár című lemez, de ugyanazok a darabok voltak rajta, csak más keveréssel.

Erre már ön is írt néhány dalszöveget.

Igen, a Madarakat, ami tulajdonképpen az egyik legjobban sikerült darab volt. Pisti biztatott, sőt, angolul is írtunk dolgokat, amiket akkor nem használtunk fel. Utána csak saját dalszövegekből csináltam egy verses előadást a Kamrában Can Togayjal, akinek szintén megjelent egy verseskötete. Aztán kaptam egy nagyon furcsa és számomra meglepő megerősítést: a Juhász Anna által rendezett egyik Hadik-beli irodalmi esten a saját szövegű dalaimat énekeltem, és akkor bemutatott az édesapjának.

Juhász Ferenc költő, ifjúkorom bálványa azt mondta, hogy nagyszerűek a dalaim.

Fontos a megerősítés?

Aki olyanokkal dolgozott, mint Bereményi, annak azért szüksége van arra, hogy ő is azon a színvonalon mozog, hogy bátran csinálja tovább.

Az, hogy miből lesz dalszöveg vagy vers, az már a témából nyilvánvaló, mert egészen másfajta kötöttségekkel bír egyik és a másik?

Nincsenek ebben szabályok, előfordul, hogy olyan írásból, amely versnek indult, lehet dalszöveg, és fordítva is. Nem baj, ha a dalszöveg nem fogalmaz olyan szimbolikusan és differenciáltan, mint egy vers.

A zene hozzátesz annyit?

A zene legfontosabb kvalitása, hogy hordozza azt az üzenetet, amelyet a dalszöveg mondani akar.

Akkor mindig a szöveg van előbb?

Egyáltalán nem.

Ez egy pingpong a zene és a szöveg közt, legalábbis nálam.

De vagyunk így egy páran, akik a zenét is és a dalszöveget is írjuk.

Amikor egy filmhez vagy színdarabhoz kell zenét írni, akkor ott egyértelműen a darab ihleti?

Igen, azt szokták mondani, hogy alkalmazott művészet például a filmzeneírás. Én nagyon-nagyon szeretem ezt a csoportos munkát, ezért nagyon sok filmzenét csináltam. Hosszú szünet után írtam filmzenét nemrég Forgách Péternek, aki képzőművész, és speciális dokumentumfilmesként ismert. A bemutatón a New York-i Museum of Modern Artsban voltam, ahova Péter invitált meg, mert a Hunky Bluesnak, ami az első közös munkánk, ott volt a bemutatója. Nagy dolog volt, hogy harminc filmmel a hátam mögött először ott találkoztam premierközönséggel külföldön.

De most 15 év után újra játékfilmes feladatot is vállalt.

Az utolsó játékfilmzeném a Bereményi Géza által rendezett Hídember volt, 2002-ben. Aztán most Sándor Pál kért fel a készülő játékfilmjének a zenéjére. Ezen már túl is vagyok. Úgy tudom, hogy Vándorszínész lesz a címe, és márciusban jön a bemutatója.

És milyen zenéje lesz?

A történet a 19. század első felében játszódik, vándorszínészek igyekeznek Pestre kőszínházat keresni, az ő kalandjaikat és az életüket dolgozza fel ez a film, de sem a jelmezekben nincs jelezve, hogy pontosan milyen kor ez, és én sem jeleztem a zenében, csak egy nagyon picit utaltam arra, hogy ez nem a 20. század.

Az ön zenéiről egyébként nagyjából meg lehetne mondani, hogy melyik mikor keletkezett?

Azok a dalok maradnak fenn, amelyeknél nem számít, hogy mikor születtek, mert kortalanok. Az üzenet, amely bennük van, az kortalan. A koncertjeim nagy részében műsoron tartom a húsz évvel ezelőtti dalokat is, mert egyszerűen nem időhöz kötöttek, hanem olyan dolgokat hordoznak, amelyek vagy örök érvényűek, vagy nem zavaró bennük, ha van utalás a korra.

A dzsesszel indult, elsősorban ezt tanulta, és ez kimondottan improvizatív műfaj. Erre a rockban vagy a saját zenéiben mennyire volt lehetősége?

Abszolút. A dalok elhangzanak különböző összeállításokban, van úgy, hogy egyedül játszom, van úgy, hogy ketten, és van úgy, hogy zenekarral, ez mindig más zenei környezetet ad, és nagyon nagy szerepe van az improvizációnak: a struktúrákat megtartva egy-egy előadás a különböző partnerekkel teljesen más arcát mutatja. Tulajdonképpen engem ez vonz benne a legjobban, és mikor azt szokták kérdezni, hogy mikor játszom dzsesszt, azt válaszolom, hogy minden alkalommal, csak nem ortodox dzsesszt.

Mi a helyzet az Európa Kiadóval? Annak a korszaknak végleg vége?

Hosszú-hosszú idő után számomra vége.

Lehet, hogy túl hosszú időt töltöttem ott zenei szürke eminenciásként.

Mondjuk nemcsak ott, hanem más underground zenekarokban is.

Saját zenekarban lenne érdemes játszani?

Ezt is csináltam párhuzamosan, de egyrészt nagyon sok időmet elvette az Európa Kiadó, másrészt megszakításokkal ugyan, de nagyon hosszú ideig csináltam. Most felfüggesztem. Ez volt az egyetlen kötött csoport, amelyben tekintettel kellett lennem a többiekre a fellépések vagy turnék szervezésekor. Az életem viszont úgy alakult, hogy a feleségem tokiói, és elég sok időt töltünk ott is, de nagyon sokszor volt olyan, hogy egy Európa Kiadó-koncert miatt rövidebbre vettem az ottani tartózkodásomat vagy eleve nem is tudtam menni, mert fellépésünk volt valahol. Végül is nagyon hosszú ideig dolgoztunk együtt, ennek vannak nyomai,

jó volt, szép volt, most más dolog van.

Mit jelent az, hogy hosszú ideig volt szürke eminenciás?

Nem én voltam a frontember, de sok mindent döntöttem el a hangzás, a szólamok meg bizonyos zenei kérdések tekintetében, mivel én voltam az egyetlen hosszú ideig, aki profi zenésznek számított. A többiek más területről jöttek, aztán egyre több profi került be az Európa Kiadóba is, és lényegében most is így van.

De az fontos, hogy frontember legyen?

Nem. De az Európa Kiadó underground rockzenének tekinthető, ilyen értelemben a Heart Rock Company is az, ahogy a Balaton is az. Hiába mondják azt, hogy nincs már underground, mert van. Ezek a zenekarok nagyrészt azért most is a periférián vannak, egyszerűen azért, mert nem a könnyebbik utat választják azóta sem...

Ma mit jelent a nehezebbik út?

Hogy nincs tekintettel sem a közönségre, sem a rádióbarát jelentésre. Tehát

nem médiabarát az underground, mert önmagát akarja kifejezni

és azt közvetíteni azok felé, akiket ez megérint. És ez mind a mai napig így van.

Van egy pont, amikor ezt tudatosan el kell dönteni, hogy én maradok ebben és azt csinálom, amit szeretnék, vagy esetleg kompatibilis leszek?

Ez nem jelenti azt, hogy nem írtam dalokat profi, egészen nagy színészeknek is. Én dolgoztam Latinovits Zoltánnal, Ruttkay Évával, Darvas Ivánnal, Kern Andrásnak is írtam dalokat.

Hát persze, például a Lövölde teret.

Igen, az egyik leghíresebb dalát is én írtam. Tehát nem vagyok e tekintetben ortodox, hogy egy dolgot csinálok. Olyan sok dologgal foglalkoztam, komolyzenei edukációm is elég hosszú, dzsessztanszakra jártam, rockzene, filmzenék, színházi zenék, zenés színházak...

Tehát volt átjárása az undergroundból a fősodorba.

Abszolút, és azt vettem észre, hogy az embereket, legalábbis Kelet-Európában, Magyarországon, inkább zavarja, hogy nem lehet valakit megfogni.

Nagyon sokszor elhangzott, hogy végül is mi akkor a te foglalkozásod? Ezt te hogy hívod?

Szeretjük a skatulyákat?

Igen, nagyon-nagyon. Mindig probléma volt, hogy nem lehetett eldönteni, hogy akkor most én filmzeneszerző vagyok, énekes vagy színházi zeneszerző vagy...

De ez nem önnek volt probléma.

Nekem egyáltalán nem volt probléma. Az egyik hozta a másikat. És tulajdonképpen kitöltötte az elmúlt 35-40 évemet. Élveztem ezeket az átjárásokat a műfajok között, nemhogy nem zavart, épp ellenkezőleg, nagyon izgalmasnak találom. És most egy kicsit megenyhült ez a skatulyaszeretet,

elviselik, hogy az emberről nem lehet megmondani, kicsoda.

Azt mondta, hogy leginkább az önfeledtség jellemzi a zenéjét. Ez ezt jelenti, hogy felszabadult és azt csinálja, amit gondol, úgy ír dalt, zenét?

Nem kedvelem a nagyon-nagyon átgondolt, manipulált dolgokat. Ez lehet, hogy a dzsesszből jön, az improvizáció és a népzene szeretetéből.

Mit jelent a manipulált? Hogy a hatást méri fel és annak megfelelően születik egy dal?

Ezt is jelenti, de azt is, hogy nagyon-nagyon szerkesztett. Ez kevésbé az én világom, bár voltak ilyen feladataim. Sok olyan filmzenét csináltam, amikor a kész filmre írtam zenéket. Az is nagy kihívás, és azt nem is mondanám, hogy így, kissé gúzsba kötve rosszabb dolgok születnek, nincsenek ilyen szabályok. Nagyon sok rendező viszont azt mondta, hogy azt csinálsz, amit akarsz, én viszont hadd válogassak. És az óriási szabadság.

Mi a helyzet a Heart Rock Companyval?

Műhelynek tekintem, ahol nagyon-nagyon sokan megfordultak különböző felállásokban, és egy volt a közös a programban, hogy az én songjaim köré épültek ezek az összeállítások. Tulajdonképpen a Heart Rock Company ilyen értelemben gyűjtőnév: megfordult például nálunk Tony Lakatos, akivel annak idején dzsesszturnékra jártam, és ma világsztár, vagy Vajda Gergő is, aki komolyzeneszerző és karmester, de fellépett velünk mint klarinétos.

Ez lényegében a sokszínűség, az, hogy mindenhonnan lehet inspirációt szerezni.

Igen, most is nagyszerű muzsikusok dolgoznak velem, az egyik ilyen Kovács Ferenc Öcsi, aki egy nagyon híres dzsesszzenész, Bujdosó János, aki szintén nagyon sok zenekarban játszik, az Európa Kiadóban és a Kistehénben is, vagy Banai Szilárd ütős, aki szintén tulajdonképpen dzsesszmuzsikus, de valahogy azért jönnek szívesen, mert itt nagyon sok önálló gondolatra van szükség ahhoz, hogy a saját szólamát kialakítsa. Amibe persze én beleszólok, de inkább azt szoktam mondani, hogy mi ne legyen, de azt, hogy mi legyen, kitalálhatja.

És akkor most ez az út, hogy sok mindenkivel zenélni egy kicsit?

Lényegében igen.