Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nashville-ig ment a két magyar együttes a különleges hangzásért

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos az Első Pesti Rackák - vagyis Ferenczi György és a Rackajam - társaságában Nashville-ben készített egy ikeralbumot, amelyet - utalva a legendás woodstocki fesztiválra és a Kaláka alapításának évére - 69 címmel adtak ki. A Müpában péntek este egy koncerten mutatják be a különleges hangzásvilágú anyagot.

Nem tudta, milyen lesz Nashville-ben dolgozni, számára is csak ott derült ki, mit is jelent ez - mondta a felvételekről Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője. "Egy napig csak berendezkedtünk a négy-öt feljátszóhelyiségben: az összes hangszert bemikrofonozták, meghallgatták több irányból (nemcsak gitárok vannak, hanem például olyan hangszerek is, mint a citera, amit nem használnak az amerikaiak minden nap), beállították a hangzást. Már azon gondolkodtam, mit vacakolunk ennyit. De aztán kiderült, hogy ez az egynapos előkészítés azt jelentette, hogy onnantól kezdve minden úgy ment, mint a karikacsapás, és a rendelkezésünkre álló 5 nap alatt felvettünk két lemezt. Minden felvétel jó hangulatú, eleven, nem fáradt - no ezért érdemes Nashville-be menni".

Szoktak újravenni dalokat, ha úgy érzik, már máshogy játsszák vagy aktuálisabb lenne máshogy játszani. "Most pedig, amikor Ferenczi Gyuriékkal szövetkeztünk erre a lemezre, akkor nyilvánvalóan egyész másik hangzásvilágba kerültek akár a Kiss Anna versek, akár a Weöres Sándor vagy Kányádi-versek. Más lett az egésznek a hangzásképe, egy mai "crossover" lett, benne sokféle stílussal a rocktól kezdve a népzenéig. Ez egy új kísérlet" - mondta Gryllus Dániel.

"A Müpa-koncerten az első részben a Gryllus testvérek albumát lehet hallani, a második részben pedig ők lesznek a főszereplők, és esetleg a végén visszajövünk közösen játszani" - mondta a Kaláka együttes vezetője, hozzátéve, hogy a fellépést nagy izgalommal várják.