Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szentes Lázár lett a Zalaegerszeg új vezetőedzője

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szentes Lázárt nevezték ki a Zalaegerszeg labdarúgócsapatának új vezetőedzőjévé. A sereghajtó pápai csapattól novemberben távozott szakember a szezon végén lemondott Dajka László utódja lesz a ZTE kispadján.

Szentes Lázár szerződése meghatározatlan időre szól.

Ezt a klub vezetői sajtótájékoztató keretében jelentették be, amelyen elhangzott az is, hogy az elmúlt fél évben Cipruson légióskodó Sebők József visszatér a csapathoz, míg négy szerb játékosával szerződést bont az egyesület.

Szentes Lázár játékosként futballozott Zalaegerszegen is, és most hivatalosan január elsején veszi át az együttes szakmai munkájának irányítását. A korábbi vezetőedzővel, Dajka Lászlóval december 10-én közös megegyezéssel bontott szerződést a klub.

Nagy Ferenc elnök arról is beszámolt, hogy névtelen feljelentés alapján az APEH és az ügyészség is vizsgálódott a klubnál, de bűncselekményre utaló jelet nem találtak, az adóhivatal apróbb hiányosságokra hívta fel a figyelmet.

A zalaiakkal kapcsolatos hír még, hogy a klub rendezte a ligával szemben fennálló 22 millió forintos adósságát.