Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elhagyja az AC Milant a holland Stam

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Hazájában, az Ajax Amsterdamban folytatja pályafutását a nyártól Jaap Stam, az AC Milan 32 éves védője.

A dpa jelentése szerint a labdarúgó két éves szerződést kötött a holland klubbal.

Martin van Geel, az Ajax technikai igazgatója Japp Stam óriási rutinjával indokolta leigazolását.

A játékos 67 alkalommal játszott a holland válogatottban. A nemzeti tizenegyből a portugáliai Európa-bajnokság után vonult vissza.

Rövid portré

A kiskorában még dús szőkésbarna hajú Jaap Stam, szülővárosának, Kampen kiscsapatában kezdte a pályafutását, méghozzá középpályásként.

Elég későn, 20 évesen kötötte első profi szerződését az FC Zwolléval, amellyel bemutatkozhatott a másodosztályban – olvasható a www.acmilan.hu portálon.

Az akkor már a középhátvéd posztján játszó játékosra felfigyelt az elsőligás Cambuur Leuwaarden, ahol alapember lett.

Jó teljesítménye ellenére csapata kiesett, így egy évet ismét a másodosztályban kellett eltöltenie, ahol vigasztalásképp lőtt négy gólt. Nem is maradt ott sokáig, mert a Willem II leigazolta.

A szezon végén már a helyi nagyágyú, a PSV csapott le rá. Nem sokkal később, 1996. áprilisában behívták a válogatottba, és pályára is lépett a németek ellen 1-0-ra elveszített találkozón.

Hazájában, az 1997-es év jelentette a csúcsot: remekül játszott, a klubbal bajnokságot, kupát és szuperkupát nyert, ráadásul őt választották meg a bajnokság legjobb játékosának.

Ott volt az 1998-as vb-n remeklő csapatban, amelyben olyan meggyőző teljesítményt nyújtott, hogy a nyáron Sir Alex Ferguson rekordösszegért, 17 millió euróért a Manchester Unitedbe csábította.

A csúcsra az 1999-es BL-győzelemmel jutott, valamint 3 angol bajnoki címet is begyűjtött.

Később a Fergusont (is) bíráló önéletrajzi könyve miatt kikerült klubcsapatából, 2001-ben végül eladták a Lazio csapatának.

Hányattatatásai ezzel nem értek véget, mert a májusi doppingvizsgálata pozitív eredményt hozott (nandrolon), így pár hónapra eltiltották.

Ez a kihagyás kedvező hatással volt rá. Teljesítménye olyannyira feljavult, hogy 2003-ban és 2004-ben is beválasztották a bajnokság álomcsapatába.

2004 májusában Stam elfogadta a Milan ajánlatát. A holland védőnek a piros-feketéknél alaposan meg kellett küzdeni a csapatba kerülésért, mert olyan vetélytársa akadt, mint Maldini.

A 2004/2005-ös szezonban mindössze 17 mérkőzésen lépett pályára, és bár kezdetben idegenül mozgott a védelemben, rövid időn belül megtalálta a helyét a csapatban.

Idén elsősorban a brazil világbajnok, Cafu sérülése miatt a kezdőcsapat állandó tagja lett.