Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az ifjabbik Klicsko-fivér visszatért a csúcsra

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Elhódította a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) világbajnoki címét Vlagyimir Klicsko. Az ukrán ökölvívó a hetedik menetben technikai K.O.-val győzött a címvédő amerikai Chris Byrd ellen Mannheimben.

Több mint tizennégyezer néző előtt a 30 éves ukrán ex-világbajnok meggyőző fölénnyel múlta felül riválisát.

Klicsko, akinek 49 profi meccséből ez volt a 46-ik győzelme, már az ötödik menetben padlóra küldte ellenfelét. Byrdöt akkor a szakemberek szerint csakis a gong mentette meg, de attól kezdve már alig állt a lábán.

A hetedik menetben az ukrán klasszis egy újabb megrendítő egyenese után Byrd ismét a padlón landolt, és a bíró véget vetett az immár teljesen egyenlőtlen mérkőzésnek.

Chris Byrdnek ez volt pályafutása 43. mérkőzése, és harmadik vereségét szenvedte el. Az amerikai bokszoló elismerte, hogy ezen az estén egyszerűen nem tudott mit kezdeni ellenfelével.

A két ökölvívó több mint öt évvel ezelőtt, 2000. október 14-én már találkozott egymással, akkor Klicsko egyhangú pontozással győzött és elhódította a Boksz Világszervezet (WBO) övét, melyet 2003. március 8-ig birtokolt. Akkor meglepetésre a második menetben kiütéses vereséget szenvedett a dél-afrikai Corrie Sanderstől.

Egy évvel később Byrd legyőzte Evander Holyfieldet, és ezzel megszerezte magának az IBF - addig gazdátlan - nehézsúlyú övét, amelyet most kénytelen volt Klicskónak átadni.