Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megvédte bajnoki címét a Chelsea

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Megvédte bajnoki címét a Chelsea az angol labdarúgó-bajnokságban, miután 3-0-ra legyőzte a vendég Manchester Unitedet, amely már nem tudja megelőzni a londoni kékeket.

Jól kezdődött a mérkőzés a fővárosiaknak, mivel a francia Gallas már az ötödik percben betalált a Manchester kapujába.

Az első félidőben nem forgott veszélyben a Jose Mourinho csapatának előnye, a Manchester United próbálkozott, de komoly gólhelyzetet nem alakított ki.

A második játékrész úgy folytatódott, ahogy az első kezdődött: a Chelsea magabiztosan játszott, a Manchester pedig nem tudott mit kezdeni a kékek játékával.

A 60. percben Cole vette le a labdát Ferdinad ölelésében a tizenhatos előterében, egy csellel három manchesteri bekket is becsapott, majd betört a büntetőterületre és a holland Van der Saar mellett megszerezte a Chelsea második gólját.

Mintegy negyed óra elteltével a kékek lekontrázták a Unitedet, és egy sakk-matt helyzetben a védő Carvalho a tizenhatoson belül teljesen üresen vette át Cole passzát, és az újfent tehetetlen Van der Sarr mellett a hálóba lőtt.

Jose Mourinho csapata a Chelsea történetének harmadik bajnoki címét szerezte meg, és a portugál sztáredző két év alatt másodszor lett a első a Premiershipben.