Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gyárfás már bánja

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Elnézést kért Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottságának tagjaitól. A szövetség elnöke a képviselőket korábban beteg embereknek titulálta és elmegyógyintézetbe küldte volna, a bizottság döntése kapcsán. Azt azonban fenntartja, hogy nem lehet így \"ugrálni az Európai Úszószövetség idegein\".

Gyárfás Tamás korábban rémálomnak nevezte, ami a margitszigeti uszodaépítés körül zajlik.

Május 5-én kijelentette: elmebeteg állapot a rendezvény előtt másfél hónappal arról vitázni, épüljön-e mobillelátó, akik erről hoznak döntést, azokat pedig elmegyógyintézetbe kellene küldeni, nem bizottságokba.

A Magyar Úszószövetség elnöke most örül a döntésnek, amely szerint megépülhet a tribün, és megkövet mindenkit a korábbi kirohanásaiért, bár továbbra is furcsállja, hogy miután 2002-ben Magyarország megkapta az Eb rendezési jogát, most annak kell örülni, hogy a lelátó is megépülhet.

Az InfoRádióban elmondta: az Európai Úszószövetséget nem nagyon vigasztalja az, hogy jelenleg 140-en dolgoznak az uszoda építésén. Õk arra kíváncsiak, mikor lehet elkezdeni a rendezvény próbáit.

Gyárfás Tamás emlékeztetett arra, hogy az athéni olimpiára 47 létesítmény készült el, mégis mindenki arról cikkezett, hogy az egyiknél nem fejeződött be időben a gyepesítés.

Magyarországnak egyetlen létesítményt kellett felépítenie, ezzel sem készült el időben. Annak ellenére, hogy a rendezés jogát 2002 decemberében kapta meg az ország, és 2002 nyarán már megvolt a kormánygarancia egy fedett uszoda építésére.

"Megkövetek mindenkit, akire azt mondtam, hogy eszement, de nem lehet ugrálni az Európai Úszószövetség idegein, nem lehet ilyen izgalmakat kelteni" - jelentette ki Gyárfás Tamás.

Épülhet a tribün

Megadta a közterület-használati engedélyt az úszó Európa-bajnokság ideiglenes létesítményeihez a fővárosi önkormányzat városképvédelmi bizottsága. Erről rendkívüli ülésén döntött a testület.

Múlt szerdán a kormánypárti és az ellenzéki képviselők szavazategyenlősége miatt elutasították az engedély megadását. Ezúttal a kormánypárti többség voksaival döntöttek az engedély megadásáról.

A képviselők ugyanakkor egyhangúlag elfogadhatatlannak nevezték, hogy egy építkezés végén kértek engedélyt az adott munkához.

{{keretes_cim}}

Körülbelül 140-en dolgoznak a margitszigeti Hajós Alfréd uszoda új
épületein, mondta az építkezés egyik vezetője. Új lelátóknak, egy műugró toronynak, egy új medencének és kiszolgáló-épületeknek kell elkészülniük a július 26-án kezdődő úszó Európa bajnokságra.

Az épületek szerkezete elkészült, de a műugró torony körül még állványok vannak, és a medence betonozása sem száradt meg teljesen. Hiányoznak a lelátókon a korlátok és az ülések, több helyen még földmunkákat végeznek. Arra a kérdésre, hogy elkészülnek-e a munkák az Európa-bajnokság július 26-ai kezdetére az építésvezető nem tudott válaszolni. Elmondta, most még csak a szerkezeti munkák folynak, a berendezéssel egy másik vállalatot bíztak meg.