Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Forma-1: feltámadó McLarenek és visszaeső Ferrarik

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Monacói Nagydíj második szabadedzésén voltak autótörések, némiképp feltámadtak a McLarenek, és visszaestek a Ferrarik. A csütörtöki napot a williamses Alexander Wurz nyerte meg.

A második szabadedzést 16 perc elteltével megállították, mert egy bóját kellett eltávolítani a pályáról. Ekkor Anthony Davidson állt az élen. És bár Fernando Alonso egy rövid időre átvette a vezetést, Davidson a nap addigi legjobb idejét produkálva visszaállt az élre.

A Honda angol tesztpilótája a nagy igyekezetben Sainte Devote-ban nekiment a falnak, és leszakította autója bal első kerekét. Néhány perccel később Robert Kubica, a BMW lengyel tesztpilótája a Rascasse-ban autója bal hátulját törte össze. Mindkét esetben megállították az edzést.

Sokáig Davidson vezetett

Félóra elteltével a második szabadedzést Davidson vezette, a Midland tesztpilóta Georgio Mondini, Alonso és Jacques Villeneuve előtt. Michael Schumacher a kilencedik, Kimi Raikkonen mért kör nélkül az utolsó helyen állt.

Az edzés második felében előbb a ferraris Felipe Massa ugrott a második, majd Raikkonen az ötödik helyre. Alonso megközelítve délelőtti időeredményét visszavette a második helyet. Az élen ekkor Davidson, mögött Alonso, Massa, Raikkonen, és Giancarlo Fisichella küzdöttek az idővel, folyamatosan változó sorrendet állítva fel.

Húsz perrel az edzés vége előtt a Red Bull-Ferrari holland tesztpilótája, Robert Doorbos ugrott a második helyre, Alexander Wurz, a Williams-Cosworth osztrák tesztpilótája pedig a harmadik helyre, megelőzve az Alonso, Raikkonen, Fisichella, Massa négyest.

Az utolsó két perc egy nagy rohanás volt

Az utolsó két percben aztán felpörögtek az események: előbb Alonso állt a második helyre, majd Wurz vette át a vezetést, és meg is tartotta azt az edzés végig. Az osztrák mögött Davidson, és az utolsó pillanatban előreugró Juan Pablo Montoya végzett. Õket Alonso, Doornbos, Raikkonen, és Fisichella követte.

A két ferraris közül Massa lett a jobb, de ő is csak a 10-dik helyen végzett. Michael Schumacher a 15-diken úgy, hogy a balesetet szenvedett Kubicán kívül ő volt az egyetlen, aki délelőtti időeredményén nem tudott javítani.

A csütörtöki két szabadedzés összesített végeredménye:
1.Alexander WurzosztrákWilliams-Cosworth1:15,907"
2.Anthony DavidsonangolHonda1:16,075"
3.Juan-Pablo MontoyakolumbiaiMcLaren-Mercedes1:16,138"
4.Fernando AlonsospanyolRenault1:16,221"
5.Robert DoornboshollandRed Bull-Ferrari1:16,292"
6.Kimi RaikkonenfinnMcLaren-Mercedes1:16,707"
7.Giancarlo FisichellaolaszRenault1:16,721"
8.David CoulthardskótRed Bull-Ferrari1:16,870"
9.Jenson ButtonangolHonda1:16,903"
10.Michael SchumachernémetFerrari1:16,973"
11.Felipe MassabrazilFerrari1:17,251"
12.Jarno TrulliolaszToyota1:17,325"
13.Tiago MonteiroportugálMidland-Toyota1:17,439"
14.Rubens BarrichellobrazilHonda1:17,456"
15.Giorgo MondiniolaszMidland-Toyota1:17,497"
16.Vitantonio LiuzziolaszToro Rosso-Cosworth1:17,638"
17.Mark WebberausztrálWilliams-Cosworth1:17,744"
18.Ralf SchumachernémetToyota1:17,793"
19.Nico RosbergnémetWilliams-Cosworth1:17,845"
20.Robert KubicalengyelBMW-Sauber1:17,869"
21.Jacques VilleneuvekanadaiBMW-Sauber1:17,874"
22.Christian KlienosztrákRed Bull-Ferrari1:18,123"
23.Nick HeidfeldnémetBMW-Sauber1:18,257"
24.Scott SpeedamerikaiToro Rosso-Cosworth1:18,420"
25.Christian AlbershollandMidland-Toyota1:18,430"
26.Franck MontagnyfranciaSuper Aguri-Honda1:18,731"
27.Neel JanidánToro Rosso-Cosworth1:19,445"
28.Takuma SatojapánSuper Aguri-Honda1:19,803"