Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Federer bejutott a döntőbe

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Elsőként az első helyen kiemelt svájci Roger Federer került be a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyes tornájának fináléjába, miután a pénteki elődöntős ellenfele, az argentin David Nalbandian 3:6, 6:4, 5:2-nél feladta a mérkőzést.

A világelső nagyon rosszul kezdett, és simán elbukta az első szettet. Sőt a második játszmában az argentin már 3:0-ra vezetett, ám folytatásban azonban Federer egyre inkább magára talált, most már beérte a jól helyezett labdákat, és sorozatban öt gémet nyert, majd kiegyenlített.

Nalbandian fáradni látszott, és kiderült, nagyobb a baj: orvost kért, majd a harmadik játszmában ellenfele 5:2-es vezetésénél, 98 perces küzdelem után inkább feladta az összecsapást. Az AFP francia hírügynökség szerint Nalbandian hasizomhúzódást szenvedett.