Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Esterházy: komoly ember mindig drukkol valakinek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Esterházy Péter bízik Rooneyban. Az InfoRádióban elárulta: ha a Manchester sztárja is pályára lép, akkor hajlandó az angoloknak szurkolni a világbajnokságon. Az író, bár legutóbb a futballról írt könyvet, azt nem tudta megmondani, hogy a magyar foci miért olyan vacak.
- Az egész világ bámulta egy húszéves játékos lábközépcsontjairól készített komputertomográfiás felvételt, és aztán föllélegeztek, Rooney játszhat, de állítólag csak a nyolcaddöntőben. Tartja még, hogy a brazilok nyernek a vébén?

- Hát Rooneyban mi is nagyon bízunk. Annyi jelentősége van ennek az én számomra, hogyha Rooney játszik, akkor tudok az angoloknak drukkolni.

- Nélküle nem?

- Hát nélküle nem látom, hogy kinek is drukkolnék.

- Nem csapatnak drukkol az ember?

- Ha csapatnak, akkor Magyarországnak drukkolok, de ez most nehézségekbe ütközik. De igazán nem is tudjuk, hogy milyenek ezek a csapatok, mert a klubcsapatokat ismerjük, azokat látjuk nap nap után. Az országok csapatairól nem sokat tudunk, csak a játékosokat ismerjük. Azt reméljük, hogy a csapat azonos a játékossal, és azt figyeljük, hogy a focista mennyire képviseli ugyanazt, mint egy klubmérkőzésen. Tulajdonképpen nagyon titokzatos dolog a drukkolás.

- Tehát Rooney teszi csapattá az angolokat?

- Ez egy egyszerű dolog, a Rooneyt szeretni. Ez azt is jelenti, hogy lehet őt nagyon nem szeretni, de valami nagyon, de nagyon érdekes figura ez, mert úgy néz ki, mint egy hentes és mészáros, közben meg hajszál finom. Ahogy játszik, az kecses, elegáns, meg persze munkás is. Tehát olyan, mint egy liverpooli dokkmunkás - nem mintha olyan pontosan tudnám, milyenek a liverpooli dokkmunkások -, nagyon sokfélét egyesít magában, emiatt tud kicsit olyan lenni, mint a futball maga. A futballban is nagyon erősen egymás mellett van ez a fizikális meg a szellemi.

- De mi szeretnivaló van benne? Egy sokoldalú személyiség, de ilyenből sok van.

- Nem, minden szezonban vagy periódusban van három-négy ember.

- Nincs olyan, hogy a gyengébbnek drukkol a fociban? Leszámítva persze a magyarokat, akiknek mindig drukkolunk.

- Minden van, de nem lehet kitalálni. Nem azért drukkolok valakinek, mert gyönge vagy nem azért drukkolok valakinek, mert a legerősebb. Ennek is lehet, annak is. Én azt mondom, komoly ember mindig drukkol valakinek, úgy nem néz meccset, hogy ne legyen valakinek a pártján. Én negyed óra után mindig tudom, hogy kinek drukkolok. Néha meglepődöm, elhatározom, hogy hát inkább ennek, mert valamiért, és akkor azon kapom magam, hogy nem így van ez.

- Most jelent meg legújabb könyve, az Utazás a tizenhatos mélyére címmel. Futballról vagy a világról írt?

- Én többnyire nem szoktam fontosnak tartani, hogy mi a tárgya a könyvnek vagy egy könyvnek. Valami a tárgya, aztán mindig ugyanarról ír az ember. Ez egy kicsit más, ennek a hangja valóban egy civilebb hang.

- Sosem gondolt arra, hogy a foci csak egy nagy marketingfogás? Hogy nem olyan szép, ahogy kétszer tizenegy ember szalad a pályán, hanem inkább az a szép, amivé ezt fölfújják, hogy befestjük az arcunkat és fogadunk rá és kimegyünk a meccsre.

- Ez ügyben nem tud rajtam fogást találni, mert ez engem halálosan nem érdekel. Tulajdonképpen semmi nem érdekel, ami a téglalapon kívül van. Sőt, ha a futball társadalmi helyét látnám, meg azt a sok szörnyűséget és rémséget, ami a futball körül van, az agresszivitást, a mindenféle sunyi pénzeket, a drukkolást mint pótvallást, azt az agressziót, ami nem véletlenül van, hanem amit talán a játék maga hív ki ..., mindez engem nem érdekel, engem csak az érdekel, ami ott van belül.

- A magyar futball, aminek az állapotáról sokan írnak sok rosszat, az belül van vagy kívül van?

- Azt nem tudnám megmondani, hogy miért vacak ennyire a magyar futball, de azok az összevisszaságok vagy tisztázatlanságok, ami körülötte van, az biztos befolyásolja.

- De miért van az? Amíg fiatalok a gyerekek, addig megnyerik a korosztályos bajnokságokat, mikor megnőnek akkor már nem szokták megnyerni.

- Egyszer hallottam egy beszélgetést, Beckenbauer és a Prohaszka beszélgetett. Az egyik a német, a másik akkor éppen az osztrák válogatottnak a vezetője volt. Beckenbauer nagyon fölényesen azt mondta: semmi esélyetek nincsen, mert ahova ti egy márkát tesztek be, oda mi százat, és kész. Ezek ilyen súlyos statisztikai ügyletek. Nálunk is így van. Ettől még persze vannak tehetségek. Az egész azért fájdalmas, mert van egy nagy tradíció, és ezt nagyon meg kéne becsülni. Azt látjuk, hogy ezzel a tradícióval a mostani futball nem tud mit kezdeni. Ha elkezdjük szálazni, hogy miért is nem, akkor azt gondolom, hogy ebből nagyon unalmas szociológiai ügyek lesznek,: hogy kié a pálya, kié a felelősség. Rendszerváltozási kérdéseket kellene föltenni, mert ezek tisztázatlanok.

- Mi a tradíció? Puskás, a 6:3? Ez a tradíció? Mert ez nagyon régen volt.

- Igen, ez régen volt, de a tradíciónak egyik dolga, hogy húzódjék egy kicsit az időben. A lényeg, hogy van erre vonatkozó kultúra. Erről lehet vitatkozni és azt mondani, hogy soha nem is volt, csak szerencsésen összejött húsz ember, de ez nem igaz.

- De nem kéne a tradícióhoz valaki, akinek van hajlama a folytatásra? Egy gyerek, aki fölhúz egy mezt.

- Igen, de a gyerek nem húz fel mezt, mert azon már rég túl vagyunk, hogy a felemelkedésnek esélye legyen. Mert már nem az van, mint Brazíliában, hogy abból a vacakságból, ahol ők élnek, ez az egyik kiemelkedési mód. A futballnak már nincs is presztízse, ezért kevesebben is mennek játszani.

- Ön szerint az országnak szüksége van focira?

- Az jó volna.