Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bemutatkozik a jöttment kapitány csapata

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A keddi játéknapon újabb világbajnoki újonc mutatkozik be. A Koreai Köztársaság ellen pályára lépő Togo szereplését különösen érdekessé teszi, hogy Otto Pfister szövetségi kapitány néhány napja otthagyta a csapatot, majd hétfőn visszatért.

Togo német szövetségi kapitányának abból lett elege, hogy a játékosait jobban foglalkoztatták a prémiumviták, mint az edzések.

A vitát az robbantotta ki, hogy a játékosok fejenként 155 ezer eurót követeltek a világbajnoki szereplésért, ezen felül pedig minden győzelemért plusz 30 ezret, döntetlenért pedig 15 ezret. A togói szövetség ezen igényeket túlzónak tartotta, és megtagadta a teljesítését.

Otto Pfister szombat hajnalban mondott le posztjáról, a játékosok és a szövetség kérésére azonban hétfő délután visszatért - erősítette meg a szövetségi kapitány fia, egyben menedzsere.

Az első mérkőzésen az ellen a Koreai Köztársaság ellen kell bizonyítaniuk, amely sokak szerint csak a bírók segítségével jutott négy éve a vébé elődöntőjébe - a koreai játékosok viszont be akarják bizonyítani, hogy szereplésük nem a hazai pálya lejtésének volt köszönhető.