Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Csütörtökön búcsúztatják Szusza Ferencet

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Csütörtökön délután két órakor búcsúztatják a szerdán, 82 éves korában elhunyt Szusza Ferencet, az Újpest és a magyar válogatott legendás csatárát a Megyeri temetőben - közölte Derce Tamás, Újpest polgármestere.

Az önkormányzat mellett az Újpest FC, az Újpesti Torna Egylet, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség saját halottjának tekinti a lila-fehérek legendás labdarúgóját.

Szusza Ferenc 17 évesen, 1941. február 25-én három góllal mutatkozott be az NB 1-ben. A válogatottban 24-szer lépett pályára, és 18-szor volt eredményes.

Szeretett lila-fehér egyesületét 26 éven át szolgálta futballistaként, 1945-ben, '46-ban, '47-ben és 1960-ban is bajnoki címet szerzett.

Edzőként dolgozott Újpesten, majd Győrben, de Lengyelországban és Spanyolországban is.

Megérte, amit csak legnagyobb játékostársai, Hidegkuti Nándor és Puskás Ferenc: még életében stadiont neveztek el róla.