Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ronaldinhóék csődöt mondtak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Frank Rijkaard, a Bajnokok Ligája-címvédő Barcelona vezetőedzője szerint megérdemelten nyerte meg az európai Szuperkupát a Sevilla, amely péntek este Monte-Carlóban 3-0-ra győzte le sztárokkal teletűzdelt együttesét.

"Természetesen győzni szerettünk volna, de ezúttal amikor kontrolláltuk a játékot, akkor sem tudtunk veszélyt teremteni az ellenfelünk kapuja előtt" - mondta a jóval esélytelenebbnek tartott együttes magabiztos sikerével véget ért találkozó után a holland tréner.

"Amikor érkeztek a beadások, senki sem akadt, aki helyzetbe került volna. Számunkra rosszul sikerült este volt a pénteki, de ez nem jelenti azt, hogy eredménytelen munkát végeztünk volna eddig. Folytatni kell a felkészülést" - tette hozzá Rijkaard, aki az előző szezonban brillirozó játékosait küldte pályára a II. Lajos Stadionban.

Kollégája, Juande Ramos úgy véli: annak köszönhetik a győzelmet, hogy nagy energiákat mozgósítottak, és kézben tartották a mérkőzést, noha az ellenfelük általában rendkívül folyamatos játéra képes.

"Győzni akaró futballisták alkotják a csapatot. Ezúttal mindenki hozzátett valamit a sikerhez" - fogalmazott a tréner.

"Nagyon örülünk a trófea elhódításának. Nem mérlegeljük, hogy ez vagy az UEFA Kupa értékesebb-e. Az viszont igenis számít, hogy az UEFA-sorozat végén 4-0-ra nyertünk, most pedig 3-0-ra. Az ilyen győzelmek önbizalommal tölthetnek el bennünket" - fűzte hozzá Ramos.

A szakember szerint ugyanakkor a spanyol bajnokság kimenetelére vonatkozóan nem szabad messzemenő következtetéseket levonni a Barcelona elleni győzelemből.

"Egy-egy ilyen mérkőzésen igen nagy a motiváció, a bajnoki évad viszont nagyon hosszú. Persze azért minden mérkőzésre úgy megyünk majd ki, hogy győzni akarunk" - jelentette ki a szakembert.