Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bundabotrányba keveredett a CSZKA Moszkva - eltiltották a bírót

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szentpétervári képviselők egy csoportja feljelentést tett Jurij Csajka főügyésznél, mivel véleményük szerint az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban több esetben részrehajlók a bírók, a meccsek végeredményét pedig előre egyeztetik.

A Csajkához elküldött levélben a többi között az áll, hogy néhány játékvezető rendre hatalmas hibákat követ el az egyik vagy másik csapat kárára, illetve javára, és ebből előre megbeszélt eredményekre lehet következtetni.

A feljelentésben példaként szerepel a CSZKA Moszkva-Zenit Szankt Petyerszburg összecsapás, amelyen a képviselők szerint világosan látszott, hogy a játékvezetői trió érdekelt volt a az 1-0-ás végeredmény kialakulásában.

A meccsen Vlagyimir Pettaj bíró egy erősen vitatott tizenegyest ítélt meg a moszkvaiak javára és a Zenit két szabályos gólját is érvénytelenítette.
Pettaj bírót a játékvezetői bizottság az említett találkozón elkövetett hibái miatt a szezon végéig eltiltotta.