Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gólfesztivált rendezett a Roma

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Roma hazai pályán 7-0-ra kiütötte a Cataniát az olasz labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. A helyezések alapján ez a meccs lett volna a hétvége itáliai rangadója, hiszen a vendégcsapat a fordulót még a tabella hatodik helyéről várhatta - azonos pontszámmal a negyedik Sienával. Az Inter vezet, a Milan - a Torino késő esti sikere után - visszacsúszott a 15. helyre.

A Roma negyed óra játék után emberelőnybe került Mascara kiállítása miatt, de ekkor már 1-0-ra vezetett Panucci góljával.

A szünetben már négygólos volt a bajnoki címre törő Farkasok előnye, mivel Mancini egyszer, majd Perrotta kétszer is eredményes volt.

A második félidőben a fővárosi együttes ott folytatta, ahol 45 perc után abbahagyta - ellenállhatatlanul futballozott. Panucci második gólját szerezte, majd Montella és Totti sem kegyelmezett a meccset kilenc emberrel befejező vendégcsapatnak.

A szezonbeli legjobb arcát mutató Spalletti-gárda sikerével megerősítette harmadik helyét a tabellán, és egy pontra megközelítette a Palermót.

Az Internek egy gól is elég volt a győzelemhez

Az Inter már vasárnapi meccse előtt, játék nélkül visszavette a vezetést a tabellán a Palermótól, amely szombat este 1-0-ra kikapott a Cagliari pályáján.

Ehhez képest a milánói gárda motiváltan kezdte a vendég Reggina elleni meccset, hiszen már a negyedik percben vezetés

t szerzett Crespo találatával. Némi meglepetésre több gól nem esett a San Siróban, de az Inter az 1-0-ás győzelemmel is hárompontos előnyt szerzett a palermóiakkal szemben.

Milánó másik fele már amúgy is lemondott a bajnoki címről: a Milan szombati döntetlenje és az Inter sikere azt jelenti, hogy immár 22 pont a különbség a tabellán az utóbbi javára. Carlo Ancelotti vezetőedző tanítványai számára pedig ez azzal együtt is kínos, hogy ebben természetesen benne van a nyolcpontos büntetés a bundabotrány miatt.

A Lazio ismét hengerelt

Tartja jó formáját a Lazio: az Udinese elleni 5-0-ás győzelem után Róma második számú csapata most 4-1-re nyert a Messina pályáján. Az udineiek a Siena elleni 3-0-ás sikerrel javították ki múlt heti botlásukat.

További eredmények:
Ascoli-Fiorentina 1-1
Chievo-Atalanta 2-2
Livorno-Parma 3-0
Torino-Sampdoria 1-0.