Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

900 milliós útilaput kapott Steve McClaren

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) menesztette a válogatott szövetségi kapitányát, Steve McClarent, mivel a csapat nem jutott ki a 2008-as Európa-bajnokságra.

A szövetség vezetői reggel délelőtt fél tízkor ültek össze, és meglehetősen gyorsan, fél óra alatt döntésre jutottak, hogy a horvátoktól elszenvedett szerdai 3-2-es vereség után távoznia kell a szakvezetőnek. Brit sajtóértesülések szerint a döntés már szerda este megszületett.

Az ülésen nem volt jelen Steve McClaren, akivel a hivatalos bejelentés előtt személyesen közölték, hogy kirúgják.

Az FA elnöke, Geoff Thompson kijelentette: "Mint minden angol szurkoló, mi is végtelenül csalódottak vagyunk, de tudom, hogy Steve McClaren mindannyiunknál csalódottabb."

A sportvezető megköszönte a szakvezető munkáját, de hozzátette, a kvalifikáció elvárható lett volna.

Geoff Thompson elmondta, hogy az utód keresése megkezdődik, és mindent megtesznek, hogy a megfelelő embert megtalálják.

Az FA igazgatója, Brain Barwick úgy vélekedett, a posztra kiválasztandő edző nemzetisége nem fogja befolyásolni a döntést, vagyis külföldi szakvezetőkkel is felveszik a kapcsolatot. Egyúttal elismerte, hogy történtek hibák, amikor tavaly McClarent választották szövetségi kapitánynak.

Steve McClaren a szerdai találkozó után kijelentette, hogy magára vállalja a felelősséget amiatt, hogy az angol együttes nem lehet ott a 2008-as kontinensviadalon, de nem hajlandó lemondani.

A tréner a tavalyi világbajnokság után vette át a Háromoroszlánosok szövetségi kapitányi posztját, de mindössze 15 hónapig irányíthatta a nemzeti csapatot, ezzel a legrövidebb ideig hivatalban lévő szövetségi kapitány az angol labdarúgás történetében.

A szakvezető 2006-ban négyéves szerződést kötött az FA-val, így a kontraktus felbontásáért 2,5 millió fontos (900 millió forintos) végkielégítést kap.

A szövetségi kapitánnyal együtt segítőjét, Terry Venablest is menesztette az FA.

Az angol csapat horvátok és az oroszok mögött a harmadik helyen zárt az E csoportban, így 1994 óta először nem jut ki egy világversenyre. A kapitány, Sven-Göran Eriksson egykori segítője 2006 nyarán vette át a válogatott irányítását.

Steve McClaren győzelmekkel kezdett, azok akkor igazolni látták döntését: lemondott David Beckhamről. Később, egyrészt a korábbi csapatkapitány javuló formája, másrészt a meglepő pontvesztések hatására, visszahívta Beckhamet a válogatottba.

Ugyanakkor a hónapokon keresztül sérült középpályást, annak ellenére, hogy jól játszott az osztrákok elleni, felkészülési mérkőzésen november 15-én, a horvátok elleni sorsdöntő mérkőzésen csak a második félidőre állította be. A második játékrészben Beckham csapata legjobbjának bizonyult.

McClaren melléfogott a kapusával is: a valóban az utóbbi időben sokat bizonytalankodó Paul Robinson helyett Scott Carsont védette. A válogatottban élete első tétmérkőzésén védő kapus két gólnál is súlyosan hibázott.

McClaren elbukott, bánatot, csalódást okozva az angol szurkolóknak. Mint a McLaren 2007 őszén.

A szövetség vezetői egyelőre nem döntöttek arról, ki vezesse majd az angol válogatottat a 2010-es világbajnokság selejtezőin. A fogadóirodák szerint a legesélyesebb jelölt Martin O'Neill, de az Aston Villa menedzsere cáfolta, hogy elhagyná a klubját.

Nem zárható ki az sem, hogy külföldi kapitányt mellet dönt a szövetség. Esélyes lehet akár José Mourinho is, de a McClarennek kifizetett pénz az ő esetében még tárgyalási alap sem nagyon lehet.