Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Először egymást, majd a gólokat rugdosták Sevillában

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Sima győzelmeket arattak a spanyol bajnokság legerősebb (vagy legerősebbnek vélt) csapatai az első, 2008-as bajnoki fordulóban. A Real Madrid, a Barcelona, az Espanyol, az Atlético Madrid és a Sevilla is \"nullára\" nyert. Ám nem mindegyik együttesnek volt a győztesek közül sétagalopp az idei első bajnoki fellépés. Az angol FA-kupa-fordulóban a Liverpool döntetlenje jelentette a legnagyobb meglepetést.

A Barcelona a jelek szerint talpra állt, a Madrid elleni, december 23-i hazai vereség, s a hétközi kupatalálkozón mutatott gyenge játék ellenére simán nyert Mallorcán. Ronaldinho és Messi ezúttal sem lépett pályára, ezúttal a korábbi klubja ellen játszó Eto'ón volt a "világ szeme".

A kameruni csatár a 90. percben lőtt is egy gólt, de azzal már csak magabiztosabbá tette a győzelmet, igazán fontos Rafael Márquez a 63. percben szerzett találata volt.

Andrés Iniesta, a katalánok egyik legjobbja elismerte a mérkőzés után, hogy csapata nem játszott jól. Ám hangsúlyozta a győzelem fontosságát, megemlítve, hogy ősszel jó játékkal sem tudtak nyerni néhányszor.

A Barcelona elefántcsontparti középpályását, Yaya Tourét a közönség egy csekély számú csoportja részéről rasszista indítékú szóbeli inzultus érte - erről egyébként a mérkőzés játékvezetője, Rafael Ramírez is beszámolt a jelentésében.

Ernesto Valverde, az Espanyol edzője szerint az idény legjobb teljesítményét nyújtotta csapata a Villarreal ellen. A kék-fehérek simán, 3-0-ra nyertek, Tamudo vezérletével. Ugyancsak simán nyert a negyedik helyre előrelépő Atlético Madrid, amelyben a két csatárcsillag, Forlán és Agüero egyaránt szerzett egy-egy gólt. Az Atléti 14 éves La Coruña-i nyeretlenségi sorozata végére tett pontot.

Paprikás kezdés (nyolc szabálytalanság az első négy percben) után simán lezajlott a közelmúltban többször is "botrányközeli" hangulatban véget érő andalúziai derbi a két sevillai csapat között. Manolo Jiménez együttese sokkal jobb volt, s braziljai vezérletével simán nyert. A góllövőlistát is vezető Luis Fabiano két gólját Daniel Alves is megtoldotta eggyel.

A Real Madrid, ami az eredményt illeti, simán nyert a Zaragoza ellen, folytatva nagyszerű hazai sorozatát. Bernd Schuster együttese a mostani szezonban eddig minden hazai bajnoki és kupamérkőzését megnyerte. Nagyszerűen játszott a Ruud van Nistelrooy fejes gólját előkészítő, majd egy gólt lövő Robinho is, de a találkozó hőse a hazaiak kapusa, Iker Casillas volt.

A találkozó utáni sajtótájékoztatón mindkét edző ódákat zengett róla. Schuster a világ legjobbjának nevezte, míg a Zaragoza mestere, Victor Fernandez a "liga leghasznosabb játékosának" minősítette.

Primera División, 18. forduló
Mallorca-Barcelona 0-2
Espanyol-Villarreal 3-0
Deportivo-Atlético Madrid 0-3
Getafe-Valladolid 0-3
Racing-Athletic Bilbao 1-0
Murcia-Osasuna 2-0
Recreativo-Almeria 1-1
Valencia-Levante 0-0
Real Madrid-Zaragoza 2-0
Sevilla-Betis 3-0
Az élcsoport: 1. Real Madrid 44 pont, 2. Barcelona 37, 3. Espanyol 36, 4. Atlético 34, 5. Villarreal 32, 6. Racing 29.
Király Gábor ugyan kifejezetten jól védte a Burnley kapuját az angol FA-kupa 3. fordulójában, de a második vonalbeli gárda - hősies helytállása ellenére - kikapott az Arsenaltól. A találkozó hőse az Ágyúsok horvát-brazilja, Eduardo da Silva volt, aki megszerezte a csapatának a vezetést, majd előkészített még egy találatot, remek labdát adva a dán Nicklas Bendtnernek.

Buzsáky Ákos csapata, a Queen's Park Rangers a Chelsea otthonában lépett pályára. A magyar válogatott középpályás 50 percet töltött a pályán. A QPR balszerencsés vereséget szenvedett, a Chelsea egyetlen találata öngólból született.

A Manchester United és az Aston Villa vívta e kör "rangadóját". Sir Alex Ferguson Carlos Tevez nem tudta csatasorba állítani, Wayne Rooney pedig a kispadon várta, hogy "végszükség" esetén beszálljon. Az utolsó húsz perc kezdetén jött el a pillanata: beállt a koreai Pak Dzsi Szung helyére.

Pontosan azt tette utána, amiért a Főnök pályára küldte: megzavarta a védőket, felpörgette a Man United csatárjátékát, majd Cristiano Ronaldo gólja után lőtt ő maga is egyet. A Man United 2-0-val tért haza a Villa Parkból - sorozatban tizenharmadszor (!) győzte le az Aston Villát.

A forduló egyik meglepetése, hogy a Liverpool nem tudott nyerni a Luton Town pályáján. Rafa Benítez néhány kulcsjátékosát (köztük Pepe Reinát, Steven Gerrardot és Fernando Torrest) pihentette a League One, tehát a harmadik vonal 21. helyezettje ellen. Ettől még meglepetés, hogy a Luton - egyébként az angol szövetségi kapitány, Fabio Capello szeme előtt - fölényben játszott az első félidőben.

A második félidőben Peter Crouch mégis megszerezte a vezetést a Vörösöknek, úgy festett, nyer a Liverpool. Ám az utolsó negyedóra kezdetén, John Arne Riise lábáról saját kapujába került a labda, így következhet az újrázás, az Anfield Roadon.

Bő egy héttel ezelőtt a Tottenham 6-4-re verte bajnoki mérkőzésen a Readinget. A két csapat most ismét találkozott a White Hart Lane-en. Dimitar Berbatov a legutóbbi négy gólját most megfejelte kettővel: egy héten belül hat gólt szerzett a Reading ellen. (A döntetlenre végződött találkozókat a mostani vendég pályáján megismétlik.)

Az élcsapatok eredményei
Chelsea-QPR 1-0
Aston Villa-Manchester United 0-2
Luton-Liverpool 1-1
Burnley-Arsenal 0-2
Blackburn-Coventry 1-4
Everton-Oldham 0-1
West Ham United-Man City 0-0
Tottenham-Reading 2-2