Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kovács Ágnes: Inkább amatőrnek tartom magam

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nem szerepel többet a magyar úszóválogatottban Kovács Ágnes, a Kőbánya SC olimpiai bajnoka. A versenyző ugyanakkor azt tervezi, hogy a nyári magyar bajnokságon még elindul. Kovács Ágnes az InfoRádiónak adott interjúban beszélt arról is, hogy a novemberben történteket máig nem tudta feldolgozni. Az alábbiakban a sportolóval készült beszélgetés szerkesztett változatát olvashatják el.
Azt bejelentette, hogy a pekingi olimpián nem vesz részt, de ez érvényes minden nemzetközi versenyre?

A pályafutásomat még nem fejezem be, de valóban nem indulok Pekingben, ahogy a tavaszi Európa-bajnokságon sem. A nyári országos bajnokságon rajtkőre állok, de a válogatottban többször nem vállalok szerepet.

Az ob lesz az utolsó versenye?

Jelenleg úgy tűnik, hogy igen, de biztosan lesz valamilyen hivatalos búcsúztatóm.

Ez így mégis szinte olyan, mintha visszavonulna.

Nem akarok egyik pillanatról a másikra elszakadni az úszástól, szükségem van erre az átmeneti időszakra. A tűz viszont már nem lobog bennem, nem tudnám szívvel-lélekkel végigvinni az olimpiai felkészülést. Annak nincs értelme, hogy egy csalódást jelentő 15. hely után érkezzek haza Pekingből.

Mikor döntött arról, hogy az idei olimpián már nem indul?

November 8-án, amikor a Magyar Antidopping Csoport nyilvánosan eljárást kezdeményezett ellenem a szövetségnél. Rettentően rosszul esett, hogy ezt a lépést választották, pedig a sikertelen mintavétel után akár azon a napon is ellenőrizhettek volna. Sok álmatlan éjszakám volt a történtek után, mindezt a mai napig nem tudtam feldolgozni. Mivel érdemeltem ezt ki azután, hogy olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címet is szereztem az országnak? Elszomorít, hogy egy ilyen ügy miatt a nevem mellett ott van a dopping szó az emberek tudatában.

A Magyar Antidopping Csoport vezetője és jogi képviselője is többször nyilatkozott az ominózus ügyben. Tervezi-e, hogy valamikor egy asztalhoz ül velük?

Nem történt ilyen megkeresés. Tény, hogy több nyilatkozat hangzott el, mint amennyinek el kellett volna ebben a kérdésben.

Érdemes lenne-e tisztázni a MACS-csal a történteket?

Nem tudom. Igazából mindegy, mert az emberek hozzáállásán ez már nem változtat. Aki hisz nekem, az hisz, aki pedig nem, az úgy sem fog, de velük nem is foglalkozom. A megjelent nyilatkozatok nagyon rosszul estek. A különböző megjegyzéseket nem szeretném kommentálni, mert önmagukért beszéltek.

Utólag hogyan tekint vissza a lépéseire? Hibázott valamiben?

Semmiben nem tartom hibásnak magam. Nem én vagyok az, akinek ebben az ügyben másképp kellett volna viselkednie.

Hogyan reagáltak a sportági vezetők, amikor először közölte velük a döntését a válogatottól való visszavonulásról?

Elfogadták a döntésemet, mert ők is tudták, hogy ha a láng kialszik valakiben, annak nincs értelme folytatnia.

Egyáltalán nem motiválná egy olimpiai szereplés?

13 évet töltöttem el a válogatottban, nagyon sok minden történt ez alatt az idő alatt, de november 8-án a dolgok drasztikusan megváltoztak. Igazi lelkesedés nélkül nem szabad indulni az olimpián.

Amatőr vagy profi sportolónak tartja magát innentől?

Inkább amatőrnek. Az úszás szépségéért járok majd edzeni, ha pedig valakinek tudok segíteni a tanácsaimmal, azt is szívesen megteszem.

Mondta a sajtótájékoztatóján, hogy nagyon rossz idegállapotban volt a debreceni rövidpályás Eb előtt. Most milyen állapotban van?

Valóban nem tudtam az Európa-bajnokság előtt a felkészülésre összpontosítani. Pedig egy sikeres felkészüléssel érmet szerezhettem volna. Most elsősorban még pihenésre vágyom.

Mennyi edzést tart meg a programjában?

Heti egy-két edzést vállalok, de az országos bajnokság előtt minden nap kell majd készülnöm.