Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A játékvezető meghosszabbította az Inter veretlenségi sorozatát

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Mindkét milánói csapat az utolsó percben harcolta ki a győzelmet - az Inter jelentős bírói segédlettel nyert, átvészelve szezonbeli leggyengébb teljesítményét. Spanyolországban a Real nyerte meg a madridi derbit, nagyot lépve a bajnoki címvédés felé. Angliában mindhárom dobogós gárda idegenben nyert. A hétvége futball-összefoglalója.

Az esztendő legnagyobb eddigi meglepetése született kevés híján az olasz bajnokságban: a Parma nagyon közel állt ahhoz, hogy győzzön az Inter ellen a San Siróban. Semmi jel sem mutatott erre a találkozó előtt! A sárga-kékek 1999 óta nem tudtak nyerni a lombard klub vendégeként, legutóbbi öt látogatásukon mindössze egy pontot gyűjtöttek.

Az Interhez hasonlóan tartalékos Parma a 30. percben hátrányba került: a hetek óta nagy formában játszó Esteban Cambiasso nyolc méterről lőtte a labdát Luca Bucci kapujába. A Parma utánpótlás-válogatott védője, Luca Cigarini őrizhette volna szorosabban is.

Utóbbi megjegyzésnek talán azért lehet jelentősége, mert aztán éppen a fiatal védő egyenlített ki az első játékrész hajrájában, megszerezve második Serie A-s gólját. A második játékrész közepe táján még jobb helyzetbe került a Parma: Gasbarroni, egy perccel a beállása után, szép gólt lőtt szabadrúgásból.

Úgy festett, az Inter nem tud kiegyenlíteni - noha helyzetei voltak - ám a játékvezető a 87. percben nagy jóindulattal büntetőt ítélt a bajnoknak, s kiállította a szerinte a tizenhatoson belül kezező Fernando Coutót.

Zlatan Ibrahimovic gólra váltotta a tizenegyest, majd Júlio Cruz remek előkészítése után lőtt még egy valóban szép gólt a 93. percben. Abban a pillanatban csak 9 parmai volt a pályán, Dessenát ugyanis ápolták a vonalon kívül.

A Milan is csak az utolsó pillanatban harcolta ki a győzelmet a negyedik hely szempontjából rendkívül fontos, Udinese elleni találkozón. Ronaldo és Seedorf is közel járt a gólszerzéshez, de végül egyikük, sőt Kaka vagy Pato sem talált a kapuba. A piros-feketéket az utóbbi időben sokat kritizált Alberto Gilardino mentette meg a 91. percben szerzett góljával.

Az influenza-járvánnyal sújtott AS Roma - Giuly és a büntetőt értékesítő De Rossi góljával - Francesco Totti nélkül is nyerni tudott a Catania ellen. Rosszabbul járt ellenben a Juventus, amely az idény egyik leggyengébb teljesítményével csak 0-0-ra végzett a Sampdoria ellen.

Olaszország, 19. forduló
Szombat
Genoa-Atalanta 2-1
Fiorentina-Torino 2-1
Vasárnap
AS Roma-Catania 2-0
Juventus-Sampdoria 0-0
Udinese-AC Milan 0-1
Palermo-Siena 2-3
Napoli-Lazio 2-2
Livorno-Empoli 1-0
Reggina-Cagliari 2-0
Inter-Parma 3-2
Az élcsoport: 1. Inter 49, 2. AS Roma 42, 3. Juventus 37, 4. Fiorentina 34
Az első félidőben eldöntötte a 141. madridi derbit a Real. A találkozó éppen úgy kezdődött, mint a két csapat legutóbbi találkozója, a Bernabéuban: már az első percben vezetést szerzett a vendégcsapat. A fő érdem ebben Robinhóé volt, aki a bal oldalon labdát lopva tökéletes passzal hozta helyzetbe az "Atlético-specialista", 23. derbijén a 11. gólját szerző Raúlt.

Akárcsak az első fordulóban, most is nyert a Real Madrid, a második gólt a szezonban már 12. bajnoki találatát elérő Ruud van Nistelrooy lőtte. Pablo, az Atlético védője mindkét gólnál súlyosan hibázott.

Az első félidő, tehát, eldöntötte a három pont sorsát - de akkor az Atlético egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet, Forlán helyzetét, Motta, majd Agüero egy-egy kapufa-találatát felidézve, még azt is mondhatjuk, legalább a döntetlenre rászolgált volna. Iker Casillas azonban ismét nagyszerűen védett.

A második játékrészre nagyot esett a játék színvonala. A Real őrizte az eredményt, az Atléticóban pedig már nem volt több. A szezon egyik legnehezebbnek ígérkező mérkőzését nyerte meg a Real Madrid, amely az idei szezonban a négy legveszélyesebbnek tartott stadionban, a Nou Campban, a Mestallában, a bilbaói San Mamesben, majd a Vicente Calderón stadionban is nyerni tudott. Schuster fontos értékelő mondata: "Hatékonyan játszottunk, nem látványosan."

A tartalékos Barcelona szenvedve, Thierry Henry "ajándékba kapott" labdából fejelt góljával tudott csak nyerni saját pályáján a masszív Racing Santander ellen. A francia a november 4-i, Betis elleni találkozó óta nem talált bajnoki meccsen a kapuba - de az előkészítésben többször is jeleskedett.

A találkozó hajrájában pályára lépett hosszú sérüléséből felépült Lionel Messi is. Huszonöt percet játszott.

Spanyolország, 20. forduló
Szombat
Getafe-Sevilla 3-2
Villarreal-Valencia 3-0
Vasárnap
Almería-Deportivo 1-0
Levante-Mallorca 2-2
Valladolid-Espanyol 2-1
Zaragoza-Murcia 3-1
Betis-Recreativo 1-1
Osasuna-Athletic Bilbao 2-0
Atlético Madrid-Real Madrid 0-2
Barcelona-Racing 1-0
Az élcsoport: 1. Real Madrid 50, 2. Barcelona 43, 3. Villarreal 38, 4. Atlético 37
Miközben nem kevesebb, mint három teljes csapatra való afrikai játékos hiányzott a hétvégi fordulóban a Premier League csapataiból a vasárnap kezdődött kontinensbajnokság miatt, a fekete földrész két csillaga tündökölt az angol élvonalban. Kihasználták, hogy válogatottjuk nem jutott be a Nemzetek Kupája tizenhatos döntőjébe...

Az Arsenal elsősorban a togói Emmanuel Adebayor két góljának köszönhette a Fulham elleni idegenbeli győzelmét.

A langaléta csatár szezonbeli teljesítményéről mindent elmond Paul Hetherington a legutóbbi Sunday Expressben olvasható dicsérete: "Emmanuel Adebayor előlépett az Év játékosa cím esélyesei közé. Az első félév alapján talán Cristiano Ronaldo, a Manchester United játékosa és az arsenalos Cesc Fabregas a legnagyobb favoritok, de Adebayor villámgyorsan zárkózik fel hozzájuk."

Emmanuel Adebayor a mostani duplával 15 gólnál jár a bajnokságban, s csak Cristiano Ronaldo előzi meg a góllövőlistán. A Thierry Henryt tökéletesen pótló csatár az utóbbi hat bajnoki fordulóban hat gólt szerzett.

Mögötte egy másik afrikai az "aktuális bronzcipős": Benjani Mwaruwari. Neki is nagy napja volt a múlt szombat! Mesterhármast lőtt a Derby Countynak, ő a Premier League egyetlen szereplője, aki ebben a bajnoki idényben két mérkőzésén is három gólig jutott. (Először ősszel, a Reading ellen.) Mwaruwari zimbabwei válogatott, mi több, a gárda csapatkapitánya.

Robbie Keane megszerezte századik gólját a Tottenham színeiben! Hat mérkőzést vár a 99. találat óta az igazán ünnepire. Alkalmasint kevéssé reménykedett abban, hogy éppen a hétvégén, a Sunderland ellen születik meg a "centenáriumi" találat, ugyanis Juande Ramos csak a kispadra jelölte.

Ám a spanyol menedzser az utolsó bő negyedórára beküldte a meglepetésre ezúttal a játéklehetőség mellett a karszalagot is megkapó Jermain Defoe helyére. Ha pedig már Robbie játszott, a hosszabbítás perceiben meglőtte az ünnepi gólt.

Érdekes, hogy a meccs a "százasok" jegyében zajlott a White Hart Lane-en: az első gólt szerző Aaron Lennon századszor játszott a Tottenham együttesében. Ezzel a Tottenham mindössze harmadik játékosa lett az elmúlt harminc évben, aki elérte a 100. gólt: az előző kettő két veretes klasszis, Glenn Hoddle és Teddy Sheringham volt.

Anglia, 23. forduló
Szombat
Fulham-Arsenal 0-3
Portsmouth-Derby County 3-1
Birmingham City-Chelsea 0-1
Blackburn-Middlesbrough 1-1
Reading-Manchester United 0-2
Tottenham-Sunderland 2-0
Newcastle-Bolton 0-0
Vasárnap
Wigan-Everton 1-2
Manchester City-West Ham United 1-1
Hétfő
Liverpool-Aston Villa
Az élcsoport: 1. Manchester United 54, 2. Arsenal 54, 3. Chelsea 50, 4. Everton 42