Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az Inter azzal próbálkozik, ami még senkinek sem sikerült

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ma este az Inter a Liverpoolt fogadja a Bajnokok Ligája utolsó nyolcaddöntőjében. Semmi kétség: a vasárnap a 100. születésnapját ünnepelt milánói klub számára csak akkor lenne szép a centenárium, ha sikerül 0-2-ről fordítani az utóbbi három sorozatból kétszer is a döntőig jutó angolok ellen.

Nem lesz könnyű feladat, több szempontból sem. Roberto Mancini négy fontos védőjéről kénytelen lemondani, ugyanis a tavasz hátralévő részét is kihagyó Samuel és Cordoba mellett sérült Maxwell is. Marco Materazzi, az első találkozón kapott piros lapja miatti eltiltását tölti majd.

Kérdéses a középpályás ötös összeállítása is (a sok sérült miatt valószínű, hogy az edző csak három védővel kezd majd), ugyanakkor szinte biztos, hogy elöl Júlio Cruz és Zlatan Ibrahimovic játszik majd.

A svéd megítélése érdekes: öt gólnál jár a mostani sorozatban, csak Cristiano Ronaldo és Lionel Messi szerzett több gólt nála, bírálói mégis azzal támadják, hogy nem tud jól játszani, s főleg nem tud gólt szerezni az igazán fontos mérkőzéseken.

Valóban: őszi mérlege (5 mérkőzés, 5 gól) sokkal jobb, mint az összteljesítménye: 51 BL-mérkőzésen mindössze 14 gól. "Ibra" ellenben nagyon feldobott állapotban van: múlt csütörtökön megszületett második fia, Vincent. (Xabi Alonso ellenben hiányozni fog, neki mindenórás a felesége.)

A Liverpool játékosai közül Steven Gerrard és - ha játszik - Sami Hyypiä az 50. BL-mérkőzését ünnepli majd. Jamie Carraghernek a ma esti lesz a 100. nemzetközi kupamérkőzése.

Amióta Rafa Benítez irányítja a Liverpoolt, azaz 2004 nyara óta, csapata még soha (!) nem kapott idegenben két gólt az egyenes kieséses szakaszban - természetesen a döntőkben mindkétszer -, s mindössze egyszer, 2006 márciusában, a Benfica ellen esett ki.

Giovanni Trapattoni, az Inter korábbi edzője is megszólalt a mérkőzés előtt, ő ad esélyt a fekete-kékeknek. Ám úgy véli, még a kétgólos győzelemhez is viszonylag korán gólt kellene szereznie az Internek.

Az első találkozón a Liverpool a találkozó hajrájában szerzett kétgólos előnyt, Dirk Kuyt és Steven Gerrard góljával. A Vörösök hatvan percen keresztül emberelőnyben futballoztak, Marco Materazzi kiállítása miatt.