Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Ferrari várhatja a legnyugodtabban a Forma-1-es idényt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A pénteki szabadedzésekkel kezdetét veszi a Forma-1-es világbajnokság 2008-as idénye. A végső győzelemre a legtöbben a címvédő Kimi Raikkönent (Ferrari), és Lewis Hamiltont (McLaren) tartják a legesélyesebbnek.

A 2008-as szezon talán legnagyobb talánya, hogy mire megy a kétszeres világbajnok Fernando Alonso régi-új csapata, a Renault versenyautójával. Csapattársnak idén is egy újoncot kapott, ám az előzetes várakozások szerint Nelsinho Piqet kevesebb vizet fog zavarni mellette, mint tavaly tette az akkor még szintén újonc Lewis Hamilton.

A McLaren leszerződtette Heikki Kovalainent, aki Hamiltonnal együtt esélyes lehet a győzelemre, ám a csapatot még mindig sújtja a tavalyi kémbotrány: azt is ki kellett harcolniuk, hogy a boxutcában ne az utolsó garázs legyen az övék. A hivatalos indoklás szerint azért kapták meg az ötödik boxot, mert a csapat felszerelése a kisebb garázsokban nem fért volna el.

Az élcsapatok közül a Ferrari várhatja talán a legnyugodtabban a szezonkezdést. A vezetésben ugyan volt változás (Jean Todt feljebb lépett, és már nem vezeti a csapatot), a pilótapáros, és az új autó zavartalanul készülhetett az első megmérettetésre. Sokan a címvédő Kimi Raikkönent tartják az év legnagyobb esélyesének. Massa ugyanakkor csendben készült, bár a szakértők szerint a csapat már inkább Raikkönenre épít.

A BMW kissé elrontotta új autója egyensúlyát, és a hiba kijavítása nem kevés időbe és tesztkilométerbe került, így igazán nem lehet lemérni, hogy mennyit léptek előre a tavalyi sikerek óta. A pilóták mindenestre sikerre éhesek, és bizakodóak. A Williams volt a téli tesztek talán legnagyobb meglepetése. Nico Rosberg mellett az újonc Kazuki Nakajima is gyorsnak tűnik, egyelőre úgy tűnik, felvehetik a versenyt a két (?) élcsapat mögötti üldözőboly elejével.

A RedBull is abban reménykedik, hogy ebben a sűrű középmezőnyben rendszeres pontszerzők lehetnek, és ha sikerül javítaniuk autójuk megbízhatóságán, ez a cél nem is tűnik lehetetlennek.

A Honda idén ismét megpróbál előrelépni. Erre jó esélyt kínál az exferraris Ross Brawn megszerzése, aki a csapat összerendezésével várhatóan (ha nem is azonnali) javulást fog hozni a csapat eredményeiben.

A Toro Rosso egy nagyon gyors, és nagyon ambiciózus pilótapárossal várja az évet. A két Sebastian egy gyengébb autóval is mutathat időnként jó eredményeket.

A Toyota úgy tűnik, vegetál. Ralf Schumachert ugyan lecserélték a jóval motiváltabb Timo Glockra, ám az autó a teszteken idén sem tűnt túl erősnek.

A Force India (korábban Midland, majd Spyker) erősebbnek tűnik, mint elődei, és a pilótapáros is kulcs lehet a sikerhez. Egy tapasztalt (Fisichella), és egy sikerre éhes fiatal (Sutil) kombinációja további fejlődéshez vezethet.

Szerző: Domanits András