Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kovács Katalin félve is aranyakat nyert

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Három arany- és egy ezüstéremmel tért haza Németországból Kovács Katalin. A Honvéd kajakozója az InfoRádiónak adott interjúban azt mondta, hogy akár a brandenburgi Európa-bajnokságon mutatottnál is jobb teljesítményre lehet képes az augusztusi kanadai világbajnokságon.

Kicsit félve mentem ki az Európa-bajnokságra, ugyanis az elmúlt öt hétben ez már a negyedik verseny volt, így attól tartottam, hogy fáradtan nem leszek sikeres, az érmek nem lesznek ilyen fényesek - mondta az InfoRádiónak Kovács Katalin. A Honvéd kétszeres olimpiai bajnok kajakozójának félelme alaptalannak bizonyult, ugyanis három arany- és egy ezüstéremmel tért haza Németországból.

Kovács Katalin kifejtette: mindegyik számban jól sikerült a verseny, kivéve a 200 méter párost, nagy csatát vívtak a németekkel, és egy kis hiba után beborultak a végén.

A kajakozónak az Eb-ről hazaérve nem sok ideje maradt a pihenésre, mint mondta, csak kipakolta a ruháit, bepakolt egy másik adagot, majd utazott Ráckevére, ahol folytatják a felkészülést, másfél hét múlva pedig újabb válogató következik Szegeden.

Kovács Katalin négyesben Janics Natasával, Kozák Danutával és Benedek Dalmával ül egy hajóba Storcz Botond szövetségi kapitány döntése alapján, így ha a válogatón nyernek, akkor a vb-n is indulhatnak. A sportoló szerint a csapathajóban sokat lehet fejlődni a kanadai világversenyig, és egyéniben is azon lesz, hogy a vb-re a lehető legjobb formába kerüljön. Pihentebben talán még jobban tudok versenyezni - tette hozzá.

Hanganyag: Farkas Dávid