Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Futballretró: Ronaldo élet és halál között lebegett

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Tizenegy éve ezen a hétvégén történt a futballvilág egyik legrejtélyesebb esete: a világ akkori legjobb játékosa, a pályafutása alapján csak Peléhez, Puskáshoz, Maradonához vagy Di Stéfanóhoz mérhető Ronaldo a világbajnoki döntő előestéjén élet és halál között szenvedett. Ma sem tudjuk pontosan mi történt. Ronaldónak ellenben azóta is csodájára járhat a világ: két olyan súlyos térdsérülés után, ami másnak a pályafutása végét jelentette volna, újra a világ legjobbja lett. Majd egy újabb hosszú kihagyás után most Brazíliában remekel: a Corinthiansszal fél év alatt két trófeát nyert. Egy tegnapi brazil szavazás szerint mostanság (megint) ő a legnépszerűbb futballista Brazíliában, még Kakàt is megelőzi.

1998 júliusában, az elődöntőket követően, de még a július 12-i finálé előtt a FIFA technikai bizottsága közzé tette a torna legjobb tizenhat játékosának, az úgynevezett All Star-csapatnak a névsorát. Egy párizsi szállodában maga Pelé hirdette ki a döntés eredményét, nagyon ügyelve arra, hogy egyetlen szavával se utaljon arra, melyik gárdát tartja esélyesebbnek a fináléban.

Az otthonról állandóan csak kritikákat kapó, sérülésekkel és a játékosok közötti belső feszültségtől terhelt, ám mégis csak a címvédéstől mindössze egyetlen találkozónyira álló brazilokat, vagy az ugyancsak állandóan bírált, s a közönség által ugyan önfeledten ünnepelt, de a világbajnokság előtt bizonyos politikai erők által még franciaságában is megkérdőjelezett francia válogatottat.

Szoros eredményre lehetett számítani, minden előjel erre mutatott. Még az All-Star-csapat választása is: az aranyzöldek közül Dunga, Ronaldo, Rivaldo és Roberto Carlos, a hazaiaktól Barthez, Zidane, Thuram és Desailly került a kiválasztottak közé. A nagyvilág a brazil támadók és a francia védők párharcára számított a döntőben.

Ugyanazon a pénteki napon, amelyen a világ az All Star-csapatba bekerült brazilokat (is) ünnepelte, Mario Jorge Zagallo meglepő kijelentést tett néhány újságíró társaságában üldögélve: ,,Attól félek, nem engednek majd nyerni minket Európában. Brazíliában tartja magát az a vélekedés, hogy a külső körülmények befolyásolásával, bírói tévedésekkel, vagy bármilyen más eszközzel, de meg fognak minket állítani. Emlékszem, hasonló volt a helyzet, 1966-ban, amikor már két világbajnoki címet nyertünk. Pelét lerúgták, a csapat kiesett."

(Jegyezzük gyorsan meg, mindenkinek joga van a vereségek esetén külső körülményekben keresni az okokat. De 1966-ban, bár Pelé kiesése nyilvánvalóan gyengített a csapaton, a brazilok náluk jobb formában lévő ellenfelektől, a portugáloktól és a csúcsteljesítményt nyújtó magyaroktól megérdemelt vereséget szenvedtek.)

Időközben elterjedt, hogy Ronaldo lába rosszabb állapotban van, mint azt eleinte gondolta az orvosi stáb. A pesszimisták azzal rémisztgették a brazilokért aggódókat, hogy a torna után Ronaldóra mindenképpen műtét már, térdproblémái másképpen nem orvosolhatók. Ugyanakkor Ricardo Teixeira annyira dühös lett azt hallva, hogy Ronaldo esetleg kihagyja a döntőt, hogy azonnal sajtótájékoztatót trombitáltatott össze, s ezen közölte, a csapat leggólerősebb játékosa ott lesz vasárnap a Stade de France gyepén. A Fenoménnek lidokain és xylokain tartalmú ,,koktélokat" fecskendeztek a lábába, akkoriban még senki sem gondolt arra, hogy ezek mellékhatása folyamatos rángás és roham is lehet. Gyulladáscsökkentőként voltarent és cataflamot használtak, nagy körültekintéssel kellett eljárni, hiszen csak a doppinglistán nem szereplő komponenseket tartalmazó készítményeket alkalmazhattak.

A játékosok között elterjedt, hogy Ronaldo beteg. Doktor Lidio Toledo, az orvosi stáb vezetője szerint a Fenomén feltűnően és rendkívül ideges volt azokban a napokban. Nehezen tudott elaludni a mérkőzés előtti éjszaka, viszont utána majdnem délig, fél tizenkettőig ágyban pihent. A hagyományos ebéd (paradicsomszószos makaroni, utána alma) elfogyasztása után Ronaldo kiment a kastély mögötti edzőpályára, ahol az orvosok megnézték a térdét. Sérültnek találták, ugyanakkor úgy vélték, nincsen rosszabb állapotban, mint a marokkóiak elleni mérkőzés óta eltelt három mérkőzés bármelyike előtt volt.

Alig félóra múlva Ronaldo visszament a szobájába, a 209-esbe. Roberto Carlosszal váltottak néhány szót, majd segítettek egymás kobakját megborotválni. Ezután a Fenomén lefeküdt aludni, a balhátvéd pedig, szokása szerint a fülére téve fejhallgatóját, zenét hallgatott.

Roberto Carlos egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a barátja a másik ágyon hörög és rángatózik: "Halálfélelmem volt Ronaldót látva. Görcsökben rángatózott, szinte élettelenül és magatehetetlenül. Azonnal segítségért kiáltottam, Edmundo és Bebeto rohantak be elsőként ezt meghallva, de az orvosok nélkül ők sem tudtak mit tenni." - emlékezett.

Később berohant a szobába Cesar Sampaio és Leonardo, Dungán kívül a válogatott két legintelligensebb játékosa. Cesar Sampaio letérdelt a fekvő játékostárshoz, s a nyelvét előrerántva szabaddá tette a légcsövét. Addigra már berohantak a többiek, szinte pánik lett úrrá rajtuk. Rivaldo és Roberto Carlos zokogtak. Megérkezett aztán Lidio Toledo és Joaquim da Matta, a két csapatorvos, akik megvizsgálták a beteg játékost. Ronaldo a kezelések hatására viszonylag jó állapotba került, még aludt is néhány percet. Utána megfürdött, miközben a vezérkar ,,válságértekezletet" tartott a kialakult helyzetről.

Zagallo azt mondta, úgy látná jónak, ha Ronaldo helyett Edmundo kerülne a kezdőcsapatba. Teixeira erre nem reflektált, de erősködött, hogy az orvosok vigyék be Ronaldót egy kórházba, további kivizsgálásra. Délután négy órakor Zagallo a tervezett taktikai értekezlet elején arról beszélt, hogy 36 évvel azelőtt, Chilében Brazíliának Pelé nélkül kellett megnyernie a világbajnoki aranyérmet.

Bejelentette, hogy most hasonló a helyzet, hiszen a legjobb játékos nem tud pályára lépni. A csapat Ronaldo nélkül buszozott ki a stadionba, Edmundo készült a játékra. Hogy milyen lehetett a hangulat, arról árulkodik Paul Chevalier, a braziloknak közel ötven napon át otthont adó, Chateau de La Romaine igazgatójának visszaemlékezése is: "Olyan volt, mint egy riadó, sikításokkal, kiabálással. Mindez a játékosok csendespihenőjének kellős közepén. Egyszer csak azt hallottam, Meghalt, Istenem, meghalt! Szerencsére ez nem bizonyult igaznak, de elképzelhető, a futballisták milyen állapotba kerültek. Máskor, amikor a brazilok elindultak a meccsre, mindig énekeltek, olyan volt a hangulat, mintha buliba mennének. Amolyan partis atmoszférát éreztünk. Most ellenben mindenki csendben felült a buszra, s üveges tekintettel nézett a semmibe. Miután másfél hónapot töltöttünk velük, azonnal megértettük, nem alkotnak csapatot többé. Mindenki fél és ideges. Mielőtt felültek a Saint-Denis-be induló buszra, már elveszítették a világbajnoki döntőt."

Háromnegyed ötkor Toledo doktor, Ronaldo és két testőr rendőri kísérettel elautózott a Clinic des Lilas-ba, a világbajnokság résztvevői számára kijelölt ügyeletes kórházba. A többiek közben készültek a mérkőzésre, ám inkább csak testben, mint lélekben. Gondolataik másfelé jártak. Roberto Carlos mindezt megerősítette: "Nem tudtam a meccsre gondolni, csak arra, mi lehet Ronaldóval. Délután kettőkor veszítettük el a döntőt, addig eszünkbe sem jutott, hogy ne nyernénk a franciák ellen. Ám attól kezdve, hogy Ronaldo rosszul lett, minden megváltozott." A balhátvéd egyébként az ősz folyamán kicsit még nagyobbra nyitotta a száját: úgy vélte, Ronaldónak epilepsziás görcse volt a mérkőzés előtt. Lídio Toledo azonban ezt kategórikusan cáfolta. Ronaldo nyugodtan viselkedett a kórházban, semmilyen jelét nem mutatta betegségének. Tréfálkozott, aláírt néhány újságképet és egy francia mezt, pózolt néhány közös fotón. A francia orvosok nem vontak le konklúziót a Fenomén egészségi állapotát illetően, csak elvégezték a szükséges vizsgálatokat, s a leleteket átadták Toledónak. Philip Krief professzor, a klinika vezetője egyébként később a sajtónak azt mondta, ő egészségesnek találta Ronaldót. Toledo szerint Ronaldo kifejezetten boldognak tűnt a klinikát elhagyva, megnyugodott, hogy nem találtak nála semmilyen rendellenességet. Azt mondta az orvosnak, hogy játszani szeretne. Mutassanak egy futballistát, aki nem akar játszani a világbajnoki döntőben...

Ronaldo ötven perccel a mérkőzés kezdete előtt érkezett meg a stadionba. Saint-Denis-ben mi, újságírók már vártuk a világbajnoki döntőt. Nem akartunk hinni a brazil kollégáknak, akik kétségbeesett arccal, remegő ajkakkal mondták, Ronaldo nem játszik este. Először azt hittük, megint a térdével van baj. Õk sem tudták, pontosan mi a probléma, csak azt hallották, a Fenomént kórházba vitték, talán el is ájult, el is veszítette az eszméletét, s hogy késő délután Toledóval bement a kórházba.

A hír gyorsan terjedt a sajtótribünön egy órával a kezdősípszó előtt: Ronaldo nem játszik! Mindezt megerősíteni látszott a szokásos meccslap érkezése is, melyen világosan állt, a pályára lépő brazil csapat sorrendben tizenegyedik embere Edmundo, míg az egyedüli csatártartalék Ronaldo.

A papírról az is kiderült, hogy 19 óra 48-kor adták ki, tehát szűk ötnegyed órával a kezdés előtt Ronaldo még nem volt a kezdőcsapatban. Ám mielőtt még felfoghattuk volna, mi is történik valójában, újabb papír érkezett. Printing error, azaz nyomtatási hiba mondták, s már hozták is az újabb változatot.

Akkor 20 óra 18 perc volt a pontos idő. Addigra már megtörtént a csere: Ronaldo visszakerült a felső négyzetbe, Edmundo helyére. Hivatalosan a brazil válogatott orvosi stábja 45 perccel a kezdés előtt adott engedélyt Ronaldo játékára. Zagallo Toledóval konzultálva úgy döntött, kezdjen mégis csak a Fenomén. Szükség volt a FIFA jóindulatára is, hiszen a szabályok szerint a találkozó kezdete előtt egy órán belül már csak akkor lehet változtatni az összeállításon, ha a bemelegítés alatt a kezdőcsapatba jelölt futballista megsérül.

A megbeszélésen jelen volt Ricardo Teixeira, a brazil szövetség elnöke, aki világossá tette, a szövetség és a csapat szponzora, a Nike cég szeretné, hogy Ronaldo pályára lépjen. A csapat nem ment ki a szokásos bemelegítésre, hanem ideges és őrjöngésektől sem mentes vita kezdődött.

Dunga, a csapatkapitány nem tudta összeszedni a csapatot még a szokásos közös imádkozásra sem. Ebbe Ronaldo nem folyt bele, talán nem is volt elég ereje hozzá. Ugyan sérülésének nyoma sem volt, ám letargikusnak látszott. Az egész csapat tanácstalannak tűnt. Reményeik összetörtek abban a pillanatban, amelyikben felfogták, Ronaldo nem játékképes. Toledo a szemmel láthatóan egyre idegesebb világsztárnak beadott egy nyugtató pirulát.

Ronaldo nyomottnak, álmosnak érezte magát. Amikor az alagútban találkoztak a francia játékosokkal, Youri Djorkaeff - akkor klubtársa a milánói Interben - lépett oda hozzá, hogy üdvözölje. ,,Azonnal láttam, hogy Ronaldo nincs jól. Kérdésemre ezt meg is erősítette. Előtte Milánóban hónapokon át viccelődtünk egymással, hogy melyikünk fogja a másik ellen megnyerni a világbajnoki döntőt. Most azonban nem kezdtem cukkolni, inkább szomorúságot éreztem az állapotát látva." - mondta később.

4

Ronaldo mintha nem is lett volna tudatánál. Most igazán jól jött neki, hogy a csapat a hagyományoknak megfelelően kézen fogva vonult ki a gyepre. Szinte belekapaszkodott az előtte masírozóba. Ahogy feltűnt a játékoskijáróban a fotósok szinte csak rá fókuszáltak. Kattogtak a gépek, de ő keveset hallott a külvilág zajából. Olyan volt mint egy élő halott. Zagallo szinte minden, a pályán töltött perccel kínozta. Ronaldo később sem akart beszélni az esetről, s cáfolta minden idegi, s pszichológiai eredetű probléma létezését.

A világbajnoki cím védője és legnagyobb esélyese csak vergődött a pályán, a franciák viszont életük formájában futballoztak. Még Rivaldo - akinek a pályán csak statisztáló Ronaldótól át kellett volna vennie a vezér szerepét - is gyengén játszott. Egyszerűen megroppant a felelősség súlya alatt. De a tragikus eseménysor hatással volt a csapat szinte minden tagjára. Roberto Carlos például azt állította, imádkozott, hogy a csapat legjobbja játszhasson, de aztán a pályán meg attól félt, Ronaldo egyszer csak összeesik, s valami még nagyobb baja lesz. Szerencsére nem lett, de a seleção brasileirának egyetlen pillanatig sem volt győzelmi esélye. A kilencven perc letelte után a világbajnoki történetük legsúlyosabb vereségét elszenvedő brazilok sírtak a gyepen.

A franciák elleni - nyugodtan mondhatjuk, váratlan - vereség után szinte letargia lett úrrá a brazil futball hívein. Talán azt a vereséget a legnehezebb megemészteni, amelyet közvetlenül a cél előtt szenvedünk el. Így volt ez 1950-ben, de 1998-ban Franciaországban is. A meglepően sima, 3-0-s vereség egyik fő okának nyilvánvalóan mindenki Ronaldo misztikus betegségét, illetve rosszullétét tartotta. Maga a leginkább érintett, azaz Ronaldo nem akart beszélni az ügyről, vagy ha ejtett is néhány szót, cáfolta, hogy a Nike cég, illetve Zagallo nyomására lépett volna pályára, s tagadta azt is, hogy epilepsziás rohama lett volna a döntő előtti éjszaka.

Õ egyébként később saját, döntőbeli teljesítményét negyven százalékosnak értékelte - aligha objektíven. Sokáig senki sem talált logikus magyarázatot - s alkalmasint ez volt a legrosszabb, mert emiatt sorra születtek a képtelennél képtelenebb verziók. Az idő előrehaladásával egyre több olyan vélemény is nyilvánosságra jutott, mely szerint nem mindenki értett egyet Ronaldo pályára küldésével.

Zico, a Zagallo mellett a technikai koordinátor szerepét betöltő egykori világsztár például így fogalmazott: "Én mindig ellene vagyok, hogy egy futballista pályára lépjen, ha nem teljesen egészséges. Ronaldo közel sem volt százszázalékos állapotban, de nem Zagallo hibája, hogy játszatta, hanem a csapatorvosoké, akik nem akadályozták ezt meg." Ronaldo alighanem a világ egyetlen szupersztárja, aki álmosságot, levertséget okozó nyugtatótablettákat kapott a világbajnoki döntő előtt.

Epilepsziás roham volt ez, vagy valamilyen rejtélyes természetű görcs? Ez nem hagyott sokakat nyugodni. A legtekintélyesebb brazil futballmagazin, a Placar közel egy évvel a döntő után vizsgálódásba kezdett. A lap pontosan tíz évvel ezelőtti számában arra keresett választ, hogy hibáztak-e az orvosok, miért csak a stadionban találkozott Zagallo Ronaldóval, miért hitték a játékosok, hogy társuk élet és halál között lebeg, milyen titokzatos kék pirulát kellett a Fenoménnek bevennie, s hogy a francia csillagok, közülük is például Barthez és Zidane milyennek látták a brazilokat a döntő alatt.

Arra azonban a vizsgálat sem tudott magyarázattal szolgálni, miért hagyta fent a pályán Zagallo még akkor is Ronaldót, amikor a döntő már nyilvánvalóan elveszett. Kiderült, hogy délután kettőkor valamiféle görcs kínozta Ronaldót, aki két perc múlva rövid, de mély álomba szenderült.

Lívio Toledo, a csapatorvos nem értesítette a szobájában pihenő Zagallót, hanem elvitte a játékost a kórházba. A szövetségi kapitány így aztán már csak a stadionban találkozott az előtte bő három órán át a párizsi Lilas Klinikán vizsgált játékossal. Egy brazil idegsebész professzor, Alex Caetano de Barros szerint Ronaldónak igenis rángógörcse volt, amely miatt 24 órán keresztül semmiképpen sem futballozhatott volna.

A brazil sajtó egy része nem elégedett meg a hivatalos verziókkal. Az egyik riói lap öt tömör kérdésre keresett választ, s meglehetősen ingerülten vette tudomásul, hogy szinte egyikre sem kapott feleletet. A kérdések a következők voltak: Valóban komoly baja volt Ronaldónak már szombat este, például epilepsziás görcs? Ha igen, mi váltotta ezt ki? Valóban veszekedés tört ki a játékosok között amiatt, hogy Ronaldo játsszon, vagy ne játsszon? Ronaldo betegsége ténylegesen magyarázat a csapat apatikus és letargikus játékára? Szerepet játszott az ügy alakulásában más, idegen erő is?

5

Sem akkor, sem azóta nem derült ki pontosan, mi történt. Megjelentek ugyan, különböző, orvosilag is alátámasztható verziók, de az érintettek nem hajlandóak beszélni. Ronaldo egy évvel később játszott csak újra csúcsformában, Rivaldóval a legjobbjai voltak a Copa Américán győztes brazil válogatottnak.

A következő évtized hullámvölgyeket és hullámhegyeket hozott: 2002-ben a világbajnokság legjobb játékosa lett, 2006-ban a világbajnokságok történetének gólkirálya lett Gerd Müller csúcsát megdöntve, közben a Real Madridban 127 bajnokin 83 gólt szerzett.

Az érem másik oldala szomorúbb: két súlyos térdsérülés, a kihagyásokat összeadva három és fél éves pihenő, állandó viták a súlya és a magánélete miatt. Kevesen hitték, hogy miután a Milan nem hosszabbított vele szerződést 2008 nyarán, 32 évesen még egyszer képes lesz megújulni.

Tavaly télen a Corinthianshoz szerződött, ahol a 33. évében járva is a világ egyik legjobbjaként tündököl. A Sao Paulo állami bajnokság és a Brazil Kupa megnyeréséhez segítette a Cort, előbbi sorozatban, például, 14 meccsen 10 gólt, a zajló bajnokságban 4 meccsen 3 gólt szerzett. Megválasztották a paulista bajnokság legjobb játékosának. Egy újság felmérése szerint a brazilok több mint kétharmada szerint Ronaldónak helye lenne majd a 2010-es világbajnokságon szerepelő brazil válogatottban.