Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A BMW megunta a Formula 1-t

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az idény végén kivonul a Formula-1-ből a BMW autógyár.

Bejelentette a BMW, hogy kiszáll a Formula-1-ből. A döntés hátterében nem a magas költségek vagy a sikertelenség, hanem stratégiaváltás áll. Ennek értelmében a vállalat nem hagy fel teljesen az autósporttal, hanem csak a királykategóriában való részvételét szünteti be.

A jelenlegi BMW-Sauber istálló 2006-ban mutatkozott be az F1-ben, miután a cég felvásárolta a svájci Sauber csapatot. A bajorok eddigi egyetlen diadalát a lengyel Robert Kubica aratta, akit tavaly júniusban Montrealban intettek le elsőként. A gyári istálló megalapításáig a BMW - 2000 óta - a Williamst látta el motorokkal.

A BMW már 1952-ben bemutatkozott a Forma-1-ben, ám csak a hazai versenyükön vettek részt, és pontot szerezniük nem sikerült. A következő évben újra próbát tettek, hasonló eredménnyel.

1968-ban ismét megjelent egy BMW a Német Nagydíj rajtrácsán, de ismét eredménytelenül.

A nagy áttörést a turbókorszak jelentette a németek számára. 1982-ben a Brabham istálló autóiban megjelent a BMW motor, és Kanadában Nelson Piqet révén megszerezték első futamgyőzelmüket is.

1983-ban három újabb győzelemmel csapattársa, Patrese egy elsőségének is köszönhetően Piqet megszerezte a világbajnoki címet. A következő években futamgyőzelmekig még eljutottak, végül 1987-ben kivonultak a Forma-1-ből.

A bajorok 2000-ben a Williams partnereként tértek vissza a Forma-1-be, és első versenyükön Ralf Schumacher rögtön dobogóra is állhatott az új Williams-BMW-vel. 2001-ben nagy ugrás következett: R. Schumacher három, Montoya egy futamgyőzelmet ünnepelhetett, amit 2002-ben egy újabb R. Schumacher győzelem követett.

2003-ban a két pilóta két-két győzelmen osztozhatott, és Montoya a szezon hajrájáig harcban volt a világbajnoki címért a ferraris Michael Schumacherrel. Ezek után azonban a Williams és a BMW kapcsolata megromlott, így a bajorok 2006-ban a Sauber istállót megvásárolva ismét saját csapattal álltak a rajtrácsra.

A csapat vezetője, Mario Theissen lépésről-lépésre akart a csúcsra jutni. A Villeneuve-Heidfeld pilótapáros rendszeresen pontszerző volt, és a csapatnál olyan fiatalok jutottak tesztelési lehetőséghez, mint Robert Kubica, vagy Sebastian Vettel. A Magyar Nagydíjon Heidfeld már dobogóra is állhatott. Az évet a csapat 36 ponttal zárta.

2007-ben a BMW tovább erősödött. Két versenyen már vezettek is, de a győzelem még nem jött össze. A csapat a világbajnokság második helyén zárt, 101 ponttal.

2008-ban Robert Kubica révén megszületett a BMW első saját győzelme. A lengyel pilóta a szezon hajrájáig még a világbajnoki címért is harcban volt.

2009-ben a csapat visszaesett. Bár a szezonnyitón Kubica már a második helyért előzött, amikor ütközött Vettellel, a biztató kezdés után a pontszerzések is ritkák lettek. A BMW végül ma bejelentette: nem írja alá a Forma-1-es Concorde szerződést, és kiszáll az elit kategória versenysorozatából.