Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kapitányváltás a férfi cselgáncsozóknál

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöksége szerdai ülésén a szakmai vezetés átszervezése mellett döntött, melynek eredményeként távozott posztjáról Nagysolymosi Sándor férfi szakágvezető.

Illyés Miklós szakmai alelnök arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az eddig a női válogatottat irányító Csernoviczki Csaba veszi át a férfi szakágvezetői feladatokat is, helyettese pedig a Cegléden és az MTK-Erzsébetvárosnál is tevékenykedő Bíró Tamás lesz.

"Kettő helyett így csak egy teljes fizetést kell folyósítanunk, ráadásul Bíró Tamásnak az Ungvári fivérek révén két versenyzője is van a legjobbak között. Ezenkívül anyagi megfontolásból készítettünk egy szűkített szakmai programot, melynek értelmében csak az olimpiai éremesélyeseket fogjuk menedzselni."

A távozó Nagysolymosi megértette az MJSZ döntését:"A kecskeméti klubomnál történt szponzorvesztések és távozott versenyzők miatt már nem képviselek olyan erőt és potenciált, mint korábban, úgyhogy elfogadom a határozatot. Természetesen maradok a dzsúdó mellett, szeretnék ilyen feltételek mellett is kitermelni egy olimpikont. A férfi válogatottnál töltött öt évem bizonyította, hogy helyes szakmai úton járunk."