Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kim Clijsters Serena Williams legyőzésével bejutott a női egyes döntőjébe

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A belga Kim Clijsters bejutott az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes döntőjébe, miután a szombati elődöntőn két szettben legyőzte a címvédő amerikai Serena Williamst.

Clijsters a mai döntőben (kezdés magyar idő szerint hétfőn hajnali 3-kor) a dán Caroline Wozniackival mérkőzik meg, aki a másik szombati elődöntőben a belga Yanina Wickmayer felett aratott győzelmet.

Serena Williams és Clijsters találkozója botrányosan ért véget. A második szettben a belga vezetett 6:5, 30-15-re, vagyis két labdára volt a sikertől, miközben riválisa adogatott. Az első szerva nem sikerült, a másodiknál a vonalbíró lábhibát jelzett. Így meccslabdához jutott Clijsters, de Serena kikelt magából.

Az ütőjét rázva üvöltözött a bíróval, sértegette, még azt is mondta, hogy megöli. A vonalbíró felállt székéből, odament a vezetőbíróhoz, és elmondta, mi történt. Közben a torna főbírója, Brian Earley is a pályára ment. Serena Williams ekkor már azt jelezte, hogy nem mondott olyat, hogy megöli a vonalbírót.

"Nem mondtam ilyet! Komolyan gondolja?!" - fordult az amerikai játékos a megsértett vonalbíró felé.

A bírói döntés alapján Serenát megbüntették, ellenfele kapott egy pontot, de ez éppen elég volt, hogy megnyerje a találkozott. A hatalmas füttykoncert alatt Williams ledobta az ütőjét, átsétált a túloldalra és gratulált Clijstersnek.

A belga játékos a Grand Slam-tornákon 1968 óta - amióta nyílt a verseny - a tizedik, aki nem kiemeltként fináléba került a nők között. A US Openen ezt megelőzően csak 1997-ben fordult elő ilyen, akkor Venus Williams lett döntős.

A dán Carolina Wozniacki élete első Grand Slam-döntőjére készülhet, és bevallása szerint nincs is veszítenivalója.