Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

\"A magyar bajnok minden tőle telhetőt megtett, a házigazdák nem voltak csúcsformában\"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nem éppen meggyőző módon indította a Bajnokok Ligája idényt a Liverpool egy halovány győzelemmel a becsületesen küzdő magyar bajnok Debrecen ellen - így értékelte a brit média a Loki vendégjátékát, amely a magyar csapat számára 1-0-s vereséggel zárult.

Jellegtelen találkozó, furcsa módon visszafogott hangulat. Rafa Benítez fellélegezhet, hogy a célt elérte. A Liverpool a fenntartott nyomásból született góljával megérdemelte a győzelmet, de a 14 év óta a BL-be jutó első magyar csapat nem futamodott meg a feladat elől és okozott néhány ijesztő pillanatot - összegezte a meccset a BBC internetes kiadása, megemlítve Bodnár és Czvitkovics támadását, "amelynek nyomán a házigazdák felismerték az intő jeleket és gyorsítottak a tempón".

Coulibaly "tönkrevágott" egy lehetséges helyzetet, de a Liverpool viszonylag kényelmesen élte túl a meccset, amely 100. európai győzelme és a csapat edzőjeként Rafa Benítez 300. meccse volt.

A Times csak néhány bekezdésben és tényszerűen annyit jegyzett meg a meccsről, hogy a Liverpoolnak küzdenie kellett a Debrecennel szemben. Az Independent szerint a győzelem nem sugallja azt, hogy a Liverpool eljuthat a májusi madridi fináléba. A magyar bajnok minden tőle telhetőt megtett, a házigazdák nem voltak csúcsformában.

A Daily Telegraph, amely a meccs előtt alapos statisztikával szolgált Debrecen városáról és magáról a Lokiról is, másokhoz hasonlóan lehangolónak nevezte a mérkőzést, bár a Debrecen dicséretet érdemelt szervezett védelméért és kitartásáért, és ezt a közönség hosszú tapssal meg is jutalmazta. Viszont azt is megjegyzi: a Debrecen nem szórakoztatni jött, legalábbis nem olyan formában, ahogy drukkerei élvezték a látogatást. A "mélyvédelem" miatt csak Coulibalyt hagyták meg támadóként - írt a Loki taktikájáról a lap.

Egyedül a nép hangját képviselő Sun ünnepli bombasztikus írással az angol győzelmet. Liverpool volt tavaly Európai Kulturális Fővárosa, most pedig a holland impresszionizmust ünnepli - csillogtatja meg kulturális ismereteit Kuyt gólja kapcsán a tőmondatairól híres lap. A Sun cikkéről azt lehetne hinni, hogy egy lacikonyháról szól, ugyanis következetesen "Debreceninek" nevezi a vendégcsapatot, amely megkapta tőle a "reménytelen" jelzőt.

Ez a meccs a statisztikai értékén kívül nem marad meg sokáig a futballkrónikákban - írta a Guardian. A Liverpool nagyon erőlködött, pedig kényelmesebben kellett volna győznie. "Bár a Debrecen nem természetes utódja a Hatalmas Magyarok hagyományának, a csapat tiszteletet érdemel, és nem egyszerű ágyútöltelék. A Liverpool ismét szembesült a problémájával, hogy hogyan törjön át egy kemény védővonalon. A Debrecen kétszer is majdnem sokkolta az anfieldi nézőket. A lap azonban a kegyetlen valóságra is emlékeztet: a Liverpool három pontot szerzett, a Debrecen egyet sem.