Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kemény Dénes: \"Tettünk érte, hogy ne nyerjünk\"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Pofon volt a magyar férfi vízilabda-válogatott számára a római világbajnokságon elért ötödik hely - mondta az év fő eseményéről Kemény Dénes szövetségi kapitány. A háromszoros olimpiai bajnok együttes szakvezetője szerint a jövő évi Európa-bajnokságra egyelőre nehéz tippelni, de az biztos, hogy 2010-ben nem lesz könnyű pótolni a két pihenő klasszist, Kiss Gergelyt és Biros Péter. Kemény Dénes a Nyugati téri bevásárlóközpontban adott interjút az InfoRádiónak, ahol csütörtökön egy különleges tárlat nyílt meg a magyar vízilabdázás történetének több mint 200 ereklyéjéből. A szövetségi kapitány az olimpiai döntők során viselt ingekkel járult hozzá a kiállításhoz.
Szokta viselni az olimpiák után is ezeket az ingeket?

Nem nagyon hordom őket. Egy-egy barátomat meg szoktam lepni felszerelésekkel, de ezeket mindig megtartottam, mert eszembe jutott, hogy ezek az ingek azokban a pillanatokban, a döntő lefújásakor is rajtam voltak. Vizesen hoztam őket haza, mert nem volt idő megszárítani, majd egy mosáson estek át.

Hogyan összegzi a 2009-es évet a válogatott szempontjából?


Ha azt nézzük, miért nem nyertünk a világbajnoki negyeddöntőben, ami magában hordozta az esetleges végső győzelmet is, akkor azt kell gondoljam, tettünk érte, hogy ne nyerjünk. Nem voltunk eléggé alázatosak minden pillanatban a felkészülés során és a meccseken sem, ami még a pekingi olimpia hatása volt. Ez meg fog változni, mert a világbajnoki ötödik hely pofon volt. Ugyanakkor biztató a kép, ha azt vesszük, hogy az idei csapat a végső győztes szerbekkel egy szinten teljesített, csak apróságokon múlott, hogy nem tudtuk búcsúztatni őket egy hatalmas mérkőzésen.

Ebből viszont azért nem lehet kiindulni, mert két oszlopos játékos, Kiss Gergely és Biros Péter pihenőt kap, így önmagunkat gyengítjük. A tovább gyengített csapat a zágrábi Eb-n érmes is lehet, de az ötödik helynél rosszabb szereplés is benne van. Én tavaly előre vetítettem, hogy göröngyös, rögös lesz az út, ezt eddig be is tartottam sajnos.

Kipróbál új játékosokat a keretben?

Mindenki figyelje a postáját. A rájátszás előtt hatszor tudok együttdolgozni a csapattal két-két napot, az összetartozások között várhatóan mindig változni fog a névsor. Az jó lenne, ha az utolsó két napra már azokat tudnám behívni, akikre a nyáron is számítok.

Visszatérők lehetnek?


Bárki lehet, de egyelőre nem tartok még itt. Most még azt próbálom elérni, hogy a bajnoki menetrenddel és a televíziós közvetítéssel összeegyeztessem a hatszor kétnapos felkészülést, a következő lépés lesz az, hogy kiket hívok be.

Mit vár a klubszezontól?

A magyar csapatoknak megvan az esélye a jó szereplése a nemzetközi kupákban. Itthon vannak látszólag erősödő és gyengülő együttesek, de sokszor borul a papírforma.

Hanganyag: Farkas Dávid