Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Draskovics: a rendőrök a következő \"didergős hajnalokon jó néhány lakásajtón fognak bekopogtatni\"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A futballhuliganizmus problémájáról tárgyalt Bajnai Gordon kormányfő az igazságügyi és rendészeti miniszterrel kedden, és egyetértettek abban, hogy az idén tavasszal elfogadott sporttörvény és a büntetőtörvénykönyv szigorítása megfelelő jogi hátteret nyújt az eredményes fellépéshez - tájékoztatta az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) kedden az MTI-t.

A közlemény szerint az igazságügyi és rendészeti miniszter a megbeszélést követően utasította az országos rendőrfőkapitányt, hogy a rendőrség a jogszabályok adta lehetőségeket következetesen és határozottan alkalmazza a sportrendezvények biztonsága érdekében.

A keddi kormányszóvivői tájékoztatón Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter bejelentette: Budapest rendőrfőkapitánya fegyelmi eljárást indított két rendőri vezető ellen a múlt szombati Ferencváros-Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen történtek kapcsán.

A miniszter - az ügyben elrendelt belső rendőri vizsgálat eredményére hivatkozva - akkor azt mondta: a rendőrség megfelelő létszámban biztosította a mérkőzést, az előkészítés során helyesen járt el, jól kezelte a megvadult tömeget, de azok az intézkedések hiányoztak, amelyek a rendzavarásban részt vevők helyszíni felderítéséhez, előállításához kellettek volna.

Draskovics Tibor hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy azok, akik ott súlyos bűncselekményeket elkövettek, megúszhatnák ezt. A rendelkezésre álló videofelvételeken jól látszik, kik gyújtották fel a széksorokat, kik dobáltak ezt-azt a pályára és a rendőrökre. A rendőrök a következő "didergős hajnalokon jó néhány lakásajtón fognak bekopogtatni", és hosszabb beszélgetésre invitálják meg azokat, akik ott nem bírtak magukkal" - tette hozzá.

A miniszter beszélt arról is, a rendőrségnek szeptember óta jogszabályi felhatalmazása van arra, hogy megtiltsa egy futballmérkőzés megtartását, ha ezt szükségesnek tartja. Felhívta a figyelmet arra: a következő Ferencváros-meccs szerdán lesz, s "a rendőrség komolyan mérlegelni fogja, hogy a szombati tapasztalatok alapján megvannak-e a rendezvény megtartásának feltételei".

Az ügyben felállított nyomozócsoporttal kapcsolatban Draskovics Tibor emlékeztetett arra: kezdeményezésére úgy módosult a büntető törvénykönyv, hogy öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetőek azok, akik egy tömegrendezvényen csoportosan követnek el a garázdaságot. Mint hozzátette, az ötéves szabadságvesztés elvileg lehetővé teszi a titkosszolgálati eszközök törvényes alkalmazását, de nem tiszte tudni azt, hogy a rendőrség a konkrét ügyben milyen eszközöket használ.

Draskovics Tibor szerint a szervezőkön a felelősség: aki sporteseményt szervez, annak gondoskodnia kell az esemény biztonságáról.

"Az nem megy, hogy az adófizetők finanszírozzák azt, hogy például egy ilyen Fradi-meccs esetében majdnem ezer rendőr dolgozik ott és kockáztatja az életét azért, mert néhányan nem bírnak magukkal" - mondta a miniszter.