Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Talmácsi jövőre a Moto 2-ben folytatja

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A gyorsaságimotoros-világbajnokságon az idén a MotoGP-ben szereplő Talmácsi Gábor jövőre a 250 köbcentit felváltó Moto 2 kategóriában folytatja a versenyzést.

A magyar versenyző nem hosszabbította meg szerződését a Scot Hondával. "Technikai részletekben nem tudtunk megegyezni Gábor jelenlegi csapatával. Többek között azt kértük, hogy jövőre biztosítsanak a számára egy kizárólag vele foglalkozó mérnököt, ám a Honda Scot a gazdasági válságra hivatkozva továbbra is négy pilótát kiszolgáló technikust tudna a rendelkezésünkre bocsátani" - fejtette ki.

Favaro elmondta, hogy a csapat a tesztelési lehetőségek bővítésében sem tudott megfelelő segítséget ígérni.
"Olyan csapatot keresünk Gábor számára, amelynél ismét gyári pilóta lehet, hiszen korábban így kiemelkedő sikereket ért el" - tette hozzá.

Az MTI úgy tudja, hogy a 28 esztendős magyar versenyző Apriliával folytatja pályafutását. Talmácsi 2007-ben világbajnoki címet, 2008-ban pedig bronzérmet nyert a 125 kcm-es kategóriában gyári Apriliával, 2005-ben pedig egy KTM nyergében lett szintén bronzérmes a gyorsaságimotoros-világbajnokságon.

Pénteken a vb zárófutamának, a Valenciai Nagydíjnak a szabadedzéseit bonyolították le: a Talmácsi a MotoGP-ben a 17. időt érte el, míg a negyedliteresek között szereplő Németh Balázs a 20. lett.