Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az izraeli bajnok helyett a Videotonhoz szerződött az MTK házi gólkirálya

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Videoton tovább erősödött a téli átigazolási időszakban: a fehérvári klub az újpesti Sándor György után ezúttal az MTK házi gólkirályát szerezte meg. Lencse László a Maccabi Haifával szemben választotta a Videotont.

A Soproni Liga góllövőlistáján 9 góllal, közvetlenül Andre Alves mögött álló Lencse az agárdi Sándor Károly Akadémia neveltje.
Az 1988. június 2-án, Győrben született csatár első klubja az ETO volt, de a 2003-2004-es szezonban például a Gyirmót serdülőcsapatában játszott. Egy szezon után igazolt az MTK-hoz, ahol 2004-től a Sándor Károly Akadémián pallérozódott, végigjárta az utánpótlás-csapatok szamárlétráját. Első jelentős sikere, hogy 18 évesen, a kiemelt U19-es bajnokság gólkirálya lett.

2007 augusztusában, Hrepka Ádám külföldre igazolása miatt került fel a felnőttkeretbe, szinte azonnal, augusztus 10-én a DVTK (2-2) ellen debütált az élvonalban. A 2007-08-as idényben három élvonalbeli mérkőzésen jutott szóhoz és csapatával megnyerte a magyar bajnokságot.

2006 óta tagja a különböző korosztályos válogatottaknak. Előbb az U19-es csapatban, majd az Egervári Sándor által irányított U21-es gárdában szerepelt.

Lencse roppant kapós volt a téli átigazolási időszakban, a fehérvári klub mellett a Bajnokok Ligája-résztvevő Maccabi Haifa kívánságlistáján is szerepelt. Bár az izraeli klubbal közel állt a megegyezéshez, ma, a Videotont választotta.