Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Balzsay Károly folytatja pályafutását

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az év második felében visszatér a ringbe Balzsay Károly. A Boksz Világszervezet volt nagyközépsúlyú világbajnoka már egyeztetett klubjával, az Universummal a folytatásról, pedig két hónappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy befejezi profi pályafutását.

Balzsay Károly folytatja pályafutását, és célja, hogy újra profivilágbajnoki címet szerezzen.

A magyar ökölvívó és klubja, a hamburgi Universum csütörtök este tárgyaltak egymással, s mindkét fél a folytatás mellett foglalt állást. A részletekről később egyeztetnek majd.

Balzsay tavaly augusztusban veszítette el a Boksz Világszervezetnél (WBO) őrzött nagyközépsúlyú világbajnoki címét, a budapesti összecsapáson a német Robert Stieglitztől kapott ki technikai KO-val. Decemberben a szintén német Robert Gutknechttől szenvedett vereséget, s akkor úgy nyilatkozott, valószínűleg befejezi pályafutását.

Az amatőrök között Európa-bajnoki ezüstérmes, 30 éves Balzsay 23 profi mérkőzésén kétszer szenvedett vereséget.

Hanganyag: Farkas Dávid