Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

\"Varga Zoltán istenáldotta futballzseni volt\"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Varga Zoltánnak, vagy, aki a Fradi szurkolóinak mindig maradt és marad: Vargazolinak a futball volt az élete. Sajnos, az lett a végzete is. Péntek kora este, egy budapesti öregfiúk meccsen, a zuglói Kövér Lajos utcában összeesett, s már nem tudták megmenteni az életét. 65 évet élt. A neve örökre ott ragyog majd a magyar futball panteonjában, a valaha volt legcsodálatosabb jobbösszekötők, Kocsis Sándor, Takács II József, Cseh II László, Avar István neve között.

A hivatalos adatok szerint 1945. január elsején, Válon született, ő maga azt mesélte, valójában már december 31-én a világra jött, de csak az újesztendőben anyakönyvezték. Bár Veszprém megyei születésű, hatévesen Pestre, a Veres Pálné utcába költözött, a Ferencvárosban kezdett futballozni tizennégy évesen.

Még 16 és féléves sem volt, amikor (1961. június 27-én) már bemutatkozott nemzetközi mérkőzésen az első csapatban: a bulgáriai Russzében, a Dunav ellen góllal kezdett. A Ferencváros tizenegyében a rutinos "hátország" előtt jó kis csatársor játszott még úgy is, hogy Albert Flórián hiányzott: Landi - Mátrai, Kiss III., Dalnoki - Vilezsál, Kocsis Gy. - Friedmanszky, Orosz, Varga, Rákosi, Fenyvesi dr. Egy hónappal később már bajnoki mérkőzésen is debütált.

Az elkövetkező hét évben összesen 135 bajnokit játszott, az utolsót - talán csak ő, vagy még ő sem tudta, hogy az lesz az utolsó a számára - 1968. szeptember 15-én, a Videoton ellen, Székesfehérváron. Nyert a Fradi 3-0-ra, mint ahogy az azokban az években nagyon sokszor nyert.

Ezért is lett Varga Zoltán a társakkal négyszeres bajnok, egyszeres kupagyőztes, VVK-győztes, VVK-döntős, vagy éppen VVK-elődöntős. Zoli, Varga Zoltán pedig játszott. Mi több, varázsolt. Olyan sok mindent tudott a labdával, amit csak nagyon kevesen, egy olyan korban, amelyben virtuózok futballoztak a magyar pályákon.

Rúgótechnikája, vagy éppen híressé vált ollózásos lövései mindenkit lenyűgöztek. A mozdulatai megmaradtak az emberekben. Akit meg azzal áldott meg a sors, hogy betűkbe formálja az érzéseit, írt róla. A legemlékezetesebben Esterházy Péter, legendás mondatával: "Amikor a Varga Zoli felbőrözte azt a Noskó nevűt."

Lakat T. Károly, a kiváló újságíró a kilencvenes években megjelent Apám regénye című bestsellerében így jellemezte Vargát: "Õ úgy bánt a labdával, ahogy az üvegfúvó formázza a korsót, vagy a vázát, vagy, ahogy a porcelánfestő pingálja tányérra a Viktória mintákat. Mindössze szűk öt esztendőt játszott rendszeresen a Ferencváros első csapatában, mégis legendává tudott válni. Talán éppen azért, amit akkoriban főbenjáró bűnként milliószor vágtak a fejéhez: a közönségnek játszott. Zoli istenáldotta futballzseni volt, öt-hat ütemmel előbb érezte az alakuló akciók formáját, ritmusát, logikus felépítését és végkifejletét, mint bárki más. (Az egyetlen Albert volt ebben éppen a társa)"

Aztán elárult még egy "kulisszatitkot": a szövetségi kapitányok, Baróti Lajos és később Sós Károly azt kérték az édesapjától, a Fradi akkori edzőjétől, Lakat Károlytól, játszassa Vargát fedezetben, mert akkor biztos helye lenne a válogatottban. Mert hát a magyar futballban, ki hinné ma már, "túlkínálat" volt csatárzsenikben. 1968-ban a Ferencvárosban Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi (Katona), az Újpesti Dózsában a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó, a Vasasban a Molnár, Puskás, Farkas, Fister, Korsós ötösfogat csillogott.

Varga Zoltán nem volt még húszéves, amikor már bekerült Baróti Lajos A válogatottjába, játszott az 1964-es kontinensbajnokság megnyert bronzmérkőzésén. Néhány héttel később olimpiai bajnok lett Tokióban, élete első számú edzőjével, Lakat Károly doktorral. Akit elismert, s akiről tudta, a szurkolók előtt sem titkos, s nem az aranylabdás csatártárs által szított vitában Albert Flórián pártját fogja.

Vargának fura, talán kicsit sérült lelke volt, mindig azt érezte, hogy miközben tízezrek rajonganak érte a lelátókon, a társai nem szeretik igazán. Meg úgy egyáltalán: a futballban nem szeretik igazán. Baróti Lajos állítólag azért nem vitte ki az angliai világbajnokságra, mert attól tartott, Varga kint marad. Két évvel később Lakat Károly elvitte Mexikóba, de Varga, egy nappal a torna kezdete előtt, otthagyta a csapatot. Úgy érezte, később talán már nem lesz alkalma "a szabad világot választani". Itthon már nem tudtak mit kezdeni a kinyomtatott csapatképekkel, egyszerűen áthúzták tintával a fotón a nyomdába küldés előtt Varga arcát.

A magyar szövetség kérésére a FIFA eltiltotta a "disszidens" magyart, aki aztán Brüsszelben, a Standard Liege-nél edzett a szilencium alatt. 1969-ben aztán a berlini Hertha BSC színeiben lett újra profi futballista. Fantasztikusan futballozott. Berlinben is csodájára jártak pompás technikai képzettségének, rúgótechnikájának. A közönség kedvence lett.

A Herthával 1971-ben a klub történetének addigi legjobb Bundesliga-helyezését sikerült elérnie: harmadik helyet. Ám a tündérmese egy évvel később véget ért: a kitört bundabotrányban ő és az ugyancsak magyarajkú román válogatott, Gergely László kapta a legsúlyosabb büntetést.

Vargát örökre eltiltották a Bundesligából, sőt csak 1972 nyarán kapta meg az engedélyt arra, hogy külföldön folytassa a pályafutását. Előbb a skót Aberdeenhez szerződött, majd a következő idényt Hollandiában, Európa akkori egyik legerősebb klubjában, az Ajaxban töltötte. Decembertől többek között Arie Haan, Piet Keizer, Barry Hulshoff, Ruud Krol, Wim Suurbier, Johan Neeskens is a klubtársa volt. Puskás Ferenc madridi visszavonulása óta aligha játszott magyar futballista ilyen erős klubcsapatban.

Mégis megint váltott: 1974 és 1976 között a Borussia Dortmund akkor második ligás csapatánál futballozott. Dortmundban még élt a nimbusza: amikor próbaedzésen vett részt, kétezren állták körül a pályát. Amikor bemutatkozott, rekordközönség, 42 ezer néző figyelte a Gütersloh elleni meccsen. Két év után távozott, mert nem jött ki a csapat fiatal edzőjével, az akkor pályakezdő Otto Rehhagellel. Játszott egy idényt Augsburgban, aztán egyet a belga KAA Gentnél, majd, már a német ötödik osztályban, a Brambauer együttesénél.

Utána edzősködött és biztosítási ügynök volt, majd 1996-ban, mondhatni váratlanul, visszatért a Ferencvároshoz. Vezetőedzőnek. Nehéz helyzetben volt, s bizonyos, mond hatni speciális helyzetekkel és körülményekkel nem tudott megbirkózni. Az akkori vadhajtások lenyesegetéséhez túlságosan érzékeny volt a lelke.

A következő években még rendszeresen dolgozott, irányította a Kispestet, a Dunaferrt, a Diósgyőrt, két különböző titulussal a Győri ETO-t is. Rövid ideig az Aszód csapatát irányította, aztán már nem kapott a múltjához, a tudásához méltó felkérést. Nem tudott, talán nem is akart igazán beilleszkedni a közegbe.

Az utóbbi években több televíziós csatornán vállalt szakkommentátori munkát, szerdán este még a Digi Sport stúdiójában elemezte Bozsik Péterrel a Manchester United-Bayern München mérkőzést. Volt egy másik fontos megbízatása is: szaktanácsaival segítette gyulai székhelyű Grosics Gyula Labdarúgó Akadémiát.

Időről időre pedig futballozott a barátaival. A futball volt az élete. S az lett a végzete is.