Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nyáron új edzője lesz a Milannak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nyáron elhagyja a Milan labdarúgó-csapatának kispadját Leonardo, az együttes brazil vezetőedzője. A döntést Silvio Berlusconi, a klub tulajdonosa jelentette be a Corriere dello Sport című napilapnak adott nyilatkozatában.

"Leo túl makacs, a csapat pedig rosszul játszik" - mondta az olasz kormányfő indokolva a döntést.

Berlusconi szólt arról is, elkezdték keresni az új trénert, már zajlanak is a tárgyalások, de neveket nem említett. Korábban szóba került, hogy az eddigi segítők, Mauro Tassotti és Filippo Galli veszik át a piros-feketék irányítását.

A 40 éves Leonardo a Chelsea-hez távozó Carlo Ancelottitól vette át a csapat irányítását tavaly nyáron, de nem tudott tartósan jól szerepelni tanítványaival. Az együttesnek többször is lehetősége lett volna a bajnokságban megelőzni a listavezető Internazionalét, de rendre botlott, így jelenleg csak a harmadik helyen áll. A Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntőben kettős vereséggel búcsúzott a Manchester United ellenében.

Sajtóhírek szerint Leonardo lehet a brazil válogatott szövetségi kapitánya, ha Dunga a világbajnokság után távozik.