Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Újabb kételyek Overdose következő versenye körül - képgaléria

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Overdose vasárnap is csupán három patkóval ért a célba, ezúttal 10 hosszal verte a második Spinning Crystalt, aki tavaly áprilisban 8 hosszal volt mögötte a Kincsem Parkban. A három évvel ezelőtti hármaskorona és derbynyerő Saldenzar a harmadik. A pályán tartózkodó szakemberek nagyon örültek Overdose magabiztos győzelmének, de féltő aggódással gondolnak Baden-Badenra, hiszen egyre nagyobb teher a mind hosszabb veretlenségi sorozat. Megoszlanak a vélemények, induljon-e a németországi versenyen két hét múlva.

A sorozatban 14. győzelmét futó Overdose angol lovasa jobban érezte magát a vasárnapi verseny közben, mint négy hete Pozsonyban. Gary Hind a tavalyinál valamivel halványabb időt a pálya nehéz talajával magyarázta.

Úszás a Kincsem parkban

A vasárnapi futamok közötti szünetekben Hosszú Katinka és Cseh László győzelmeit is élőben láthatta a kivetítőkön a szép számú közönség. A Kincsem Parkba kilátogatott Nyilasi Tibor, Fábry Sándor, Koltai Róbert, Járai Zsigmond, Oszkó Péter és Martonyi János is, s tudósított róla a világ legtekintélyesebb lóverseny lapja, a Racing Post angol szakírója, Neil Clark - írja a PannoniaOverdose.hu.

Gary Hind nem kezdte jól a napot. Első versenyében ugyan egy életében először futó kétévest lovagolt, de nyolcadik helyével elmaradt a várakozásoktól, hiszen lova a futam második esélye volt. Az ötödik futamban leszállt Father's Dreamről, hogy probléma van vele, amit idomárja, az Overdose-t is készítő Jozef Roszival nehezményezett. A hetedikben a favorit Jettel is csak egy hatodik helyig jutott, korán felállva rajta, azaz feladva a helyezésekért folytatott küzdelmet. Egyesek aggódtak, hogy a már idősebb zsokénak számító, Prágában élő angol nincs jó formában, mások szerint viszont annyira Overdose futamára koncentrált, hogy ez vezetett a korábbi futamok gyengébb eredményeihez.

"De jó a segge!"

Overdose már a jártatóban körözött, amikor korábbi idomárja, Ribárszki Sándor megjegyezte róla, hogy "de jó a segge". A PannoniaOverdose.hu tudósítója kérésére bővebben is kifejtette, hogy tetszik neki a hasa, a hátsó lábainak izomzata, és a pozsonyi futása óta szemmel láthatóan is erősödött a ló.

A verseny lefutását követően kiderült, Overdose idén is elvesztette az egyik patkóját, ezúttal a jobb elsőt. Stuart Packham, Overdose angol kovácsa így nemcsak egy nappal korábban érkezett a versenyre, Dózit patkolni, de ugyanezért egy nappal később is utazott haza, mert már hétfő délelőtt újrapatkolta. Lovasa is megerősítette, amiről már közvetlenül a verseny lefutását követően több szakértő is beszélt, hogy Overdose komolyan megtorpant 400 méterrel a start után, amikor az egyenes- és a körpálya találkozásához ért, ahol megváltozik a talaj.

Gary Hind elmondta, kizárólag arra törekedett, hogy Overdose két hét múlva is jól futhasson Baden-Badenben. Vigyázott rá, hogy jól induljon, hogy semmi probléma ne legyen a verseny közben, s minden idegszálával arra tört, hogy ez igazából egy felkészítő futás legyen Overdose számára, ezért sem törekedett a startnál nagyobb előnyre. Jobban is nyerhetett volna, ha nem ilyen fogós a pálya, ami kicsit mély volt, hiszen a versenyre készülve sokat locsolták, erre tettek rá az elmúlt napok esőzései.

Kímélő futás

Hind úgy becsülte, Overdose saját magához képest öt hosszal végezhetett volna előrébb egy kicsivel keményebb pályán. Az Abodi Dóra által tervezett új mezről ironikusan megjegyezte, hogy az viszont tizedekkel jobb időt jelentett. Azzal zárta, hogy ő csak egy kis fogaskerék a gépezetben, de nagyon boldog, hogy része lehet annak. "Nem számít mennyi pénzem van, mert ilyen pillanatokat mint a maiak, semennyi pénzért nem tudnék megvásárolni magamnak."

Idén ugyanaz a Spinning Crystal végzett a második helyen, mint tavaly áprilisban, akkor nyolc, most tíz hosszal. A szakértők szerint a körülményeket figyelembe véve, (tavaly erősebb zsoké vitte, a pálya kevésbé volt mély, azaz gyorsabb volt, akkor nem torpant meg) Overdose közel ugyanazt a teljesítményt nyújtotta. A pályán tartózkodó szakemberek nagyon örültek magabiztos győzelmének, de féltő aggódással gondolnak Baden-Badenra, hiszen egyre nagyobb teher a mind hosszabb veretlenségi sorozat, és megoszlanak a vélemények, induljon-e a németországi versenyen két hét múlva, ami bizony elég közel van.

Kérdések Baden-Baden előtt

Futását mindannyian nagyon bíztatónak találták, ám néhányan még korainak tartják Németország legnagyobb rövidtávú versenyét, de hangsúlyozottan veretlensége okán, és nem azért, mert rosszul futott volna. Nem hivatalos információk szerint Maktoum sejk három lovát is nevezte erre a versenyre.

{{keretes_cim}}

Overdose vasárnapi győzelmével már 11. a veretlen lovak 250 éves örökranglistáján:

54 Kincsem (1874)
19 Peppers Pride (2003)
18 Eclipse (1764)
18 Karayel (1970)
18 Zenyatta (2004)
16 Ormonde (1883)
16 Prestige (1903)
16 Ribot (1952)
15 Colin (1905)
15 Macon (1922)
14 Overdose (2005)
14 Nearco (1935)

Közülük Eclipse minden idők legjobb lova, Zenyatta korunk csodája (kizárólag kancáknak kiírt versenyekben fut, mének ellen nem biztos, hogy őrizhetné veretlenségét), Ormonde, Ribot és Nearco pedig a galopp Puskása, Peléje és Di Stefanója, utóbbi egyébként Overdose nagyapjának a nagyapjának a nagyapja. Karayel és Peppers Pride csupán Törökországban és Új-Mexikóban futkározott, vagyis nem számítanak, de öt országban csak Kincsem és Overdose versenyzett.