Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Milan az Inter ellen próbál közelebb lépni a bajnoki címhez

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szombaton és vasárnap a "rangadók fordulóját" rendezik meg az olasz labdarúgó-bajnokságban, melynek 31. körében a bajnoki címért csatázó két milánói csapat, az AC Milan és az Internazionale, valamint az AS Roma és a Juventus csap össze egymással.

A két csúcsmeccs mellett a tabellán harmadik Napoli az ötödik Lazióval mérkőzik, míg Szicíliában a két ősi rivális a Catania és a Palermo méri össze erejét.

A meccsek sorában a múlt és az idei szezonban mutatott teljesítmények alapján is egyértelműen a milánói városi derbi az első számú összecsapás. A tabellán mindössze két ponttal előzi meg a listavezető AC Milan a címvédőt, így óriási a tét szombaton, még akkor is, ha mindkét vezetőedző azt hangsúlyozta a héten, hogy nem ez a meccs dönt majd a bajnoki cím sorsáról.

A két tréner állítása mindenképpen helytállónak tekinthető, figyelembe véve, hogy ezt követően még hét forduló van hátra, azaz 21 pontot lehet szerezni. Az Inter az utóbbi időben egyre jobb formába lendült, s a néhány hete még kilátástalannak tűnő helyzetéből egyértelmű riválissá vált a szinte a bajnokság elejétől élen álló piros-feketék számára. Így a Leonardo vezette címvédőnek egy szombati győzelem, a vezetés átvétele mellett óriási lökést is adna, míg az AC Milant nagyon visszavethetné.

A két csapat 176. bajnoki összecsapása (64 Inter-győzelem, 59 Milan-siker, 52 döntetlen) előtt a Milan számára nem túl kedvezőek az előjelek, s nem csupán azért, mert legutóbbi két bajnokiján mindössze egy pontot szerzett, hanem azért is, mert svéd sztárjátékosa, Zlatan Ibrahimovic durvaság miatt kétmeccses eltiltását tölti éppen.

A tabellát nézve még egy meccs megelőzi jelenleg a "rangsorban" a Roma-Juve találkozót, mégpedig a Napoli-Lazio mérkőzés, mely a hazaiaknak azért nagyon fontos, mert sikerükkel versenyben maradnának a bajnoki címért, míg a vendégeknek azért, hogy életben tartsák a Bajnokok ligája-indulásról szőtt álmaikat.

Ez a szezon nem a Romáról és a Juventusról szól, mindkét csapat messze a várakozások alatt teljesít, mérkőzésük azonban mint mindig, ezúttal is kitüntetett figyelmet kap Olaszországban, s várhatóan nagy csatát láthatnak majd a nézők, mivel mindkét együttesnek győznie kell, hogy esélye maradjon a BL-t érő első négybe kerülésre a bajnokság végén.

A fővárosiak legutóbbi években az Inter egyetlen igazi riválisai voltak, ebben a szezonban azonban nagyon hullámzóan teljesítenek, így a negyedik helytől is hat pontra vannak jelenleg. A Juventusnál pedig még rosszabb a helyzet, a tavalyi bukdácsolás után ebben a kiírásban is gyengén és eredménytelenül játszik a csapat, melynek szinte már csak matematikai esélye van a négybe kerülni, mivel a Roma is öt ponttal előzi meg.

A fordulóban Vass Ádám Bresciája a Bolognát fogadja, a Koman Vladimirt és Laczkó Zsoltot foglalkoztató Sampdoria a Chievóhoz, Rudolf Gergely csapata, a sereghajtó Bari pedig Parmába látogat.

Hanganyag: Farkas Dávid