Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Császy Zsoltot megdöbbentette, hogy nyomoznak a Fradi-pálya ügyében

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) volt jogtanácsosa szerint "közjogi nonszensz, és demokráciaellenes", hogy az MNV partnerré válhat politikai leszámolásokban, mint az a Fradi-pálya ügyében történik.

"Sajnos a hazai labdarúgás helyett egyelőre csak az igazságszolgáltatásunk egy része érte el az 50-es évek focijának a szintjét" - reagált Császy Zsolt csütörtökön arra a szerdai hírre, amely szerint a Fővárosi Főügyészség elrendelte a nyomozást a Fradi-pálya értékesítése ügyében az elszámoltatási kormánybiztos feljelentése nyomán.

Császy Zsolt az MTI-nek kifejtette, megdöbbentette a hír, hogy az FTC pálya ügyében a főügyészség elrendelte a nyomozást, hiszen az államot nem érte semmiféle kár. Hozzátette, az MNV ellenőrző bizottsága 2008 végén már vizsgálta a Fradi-pálya értékesítését és a 113/2008. ( XII. 16.) számú határozatával egy tartózkodás és 10 igen szavazat - köztük az MNV legutóbbi feljelentését kezdeményező, jelenlegi ellenőrző bizottsági elnök igen voksával - megállapította, hogy a pályázat és az adásvételi szerződés megfelelt az állami vagyongazdálkodásra vonatkozó jogszabályoknak. A 2008-as, több hónapos vizsgálat nem tartotta indokoltnak megállapítani, hogy a stadionfelújításra vonatkozó garanciális feltételt hiányolja, sőt megállapította, hogy a szerződéskötés megfelelt a vagyontanács döntésének, illetve a pályázati kiírás feltételeinek - tette hozzá.

"Az MNV részére a politikai felszólításra lefolytatott újabb vizsgálat alatt elérhető voltam, aminek a lehetőségével nem éltek" - fogalmazott Császy Zsolt, miért gondolja úgy, hogy "koncepciós" ügyről van szó. Hozzátette, az ellene tett feljelentés megtekintését kérő, írásbeli megkeresésére a Legfőbb Ügyészségtől még nem kapott visszajelzést. Álláspontja szerint fennáll a gyanú, hogy hamis vádról és hivatali visszaélésről van szó az üggyel kapcsolatban. Sérelmezte, hogy - miként fogalmazott - a nyomozó hatóságok számára kínos ügyekben, mint például a Sukoró-ügyben történt előzetes letartóztatása miatti panasza, nem igyekeznek olyan gyorsan eljárni, mint a kormányzati politikusok felkéréseinél. Császy közölte, közjogi nonszensz, és demokráciaellenes, hogy egy elszámoltatási kormánybiztos, valamint az igazságszolgáltatás céljait egybemossák bármely ügyben, és hogy az MNV partnerré válhat politikai leszámolásokban, mint az a Fradi-pálya ügyében történik.

A birtokába került dokumentum szerint a Fővárosi Főügyészség elrendelte a nyomozást a Fradi-pálya értékesítése ügyében az elszámoltatási kormánybiztos feljelentése nyomán, és a nyomozás lefolytatásával a Nemzeti Nyomozó Irodát bízta meg. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos március 25-én tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen a Fradi-pálya privatizációs értékesítési szerződése ügyében különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt Tátrai Miklós, az MNV Zrt. volt vezérigazgatója és Császy Zsolt ellen, mivel "jogszabályon alapuló kötelezettségeik megszegésével, biztosítékok nélküli szerződéskötéssel" 1,2 milliárd forint plusz áfa kárt okozhattak a magyar államnak.

A kormánybiztos feljelentésében emlékeztetett: a Fradi-pálya néven ismert ingatlanokat megvásárló Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. a 2008 áprilisában aláírt szerződésben vállalta, hogy a meglévő stadiont két éven belül legalább 1,2 milliárd forint plusz áfa értékben felújítja úgy, hogy az megfeleljen a Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) előírásainak. Ezt a kötelezettségét a cég nem teljesítette, márpedig - Budai Gyula szerint - a szerződésben a vagyonkezelő javára semmilyen biztosítékot nem kötöttek ki erre az esetre. A kormánybiztos felidézte, 2009 márciusában az Esplanade Real Estate levelet írt Tátrai Miklósnak azzal, hogy az FTC hozzájárul: a kft. felújítás helyett lebontsa a stadiont, és helyette új, a jelenleginél nagyobb befogadóképességűt építsen. Ennek határidejéül 2012. március 31-ét jelölte meg.

Az MNV Zrt. vizsgálata megállapította, hogy a stadion felújításának elmaradásával kapcsolatos vevői bejelentést az MNV nem megfelelően kezelte, ugyanakkor ha azonnal jelezte volna, hogy ezt nem veszi tudomásul, és ragaszkodik a felújításhoz, a szerződés hiányosságából adódóan semmilyen biztosíték vagy szankció nem állt volna a rendelkezésre a szerződésszerű teljesítés kikényszerítésére.

A vagyonkezelő volt vezérigazgatója egy levélben - amelyet a Népszabadsághoz és a Népszavához is eljuttatott - rágalomnak minősítette Budai Gyula állításait. Tátrai Miklós azt írta: "sajnálatos, hogy a vevő láthatóan nem teljesítette a stadion felújítására vonatkozó ígéretét. De ezzel senkit semmilyen hátrány nem ért. Az államot sem és a Fradit sem". Budai Gyula erre úgy reagált, etikátlannak és nemtelennek tartja, hogy Tátrai Miklós a Népszabadságon és a Népszaván keresztül "levelezget" vele.

Kubatov Gábor, az FTC elnöke múlt szerdán jelentette be, hogy a Ferencvárosi Torna Club egy euróért visszavásárolta a futballcsapatot működtető vállalkozást Kevin McCabe-től. Az Albert Stadiont illetően az egyesületnek június 30-ig kell válaszolnia, hogy a klub vagy az általa megjelölt vevő 2,5 millió euróért (700 millió forint) megvásárolja-e.