Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

KEK-döntőbe jutott a Fradi!

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Bejutott a női kézilabda KEK fináléjába a Ferencváros, miután az idegenbeli négygólos siker után az elődöntő vasárnapi, népligeti visszavágóján csak 29-27-re kapott ki a francia Metztől.

Bizakodásra adott okot, hogy a zöld-fehérek az egy héttel ezelőtti, franciaországi találkozót megnyerték, mégpedig 31-27-re, de volt már kétszámjegyű is a különbség.

Ezúttal is remekül kezdett az FTC, 5-2-re ellépett, majd amikor közelebb férkőztek a vendégek, Pastrovics pillanatai következtek a kapuban. Sorozatban lőtt négy hazai találatot követően, a 16. percben 10-5-nél a Metz időt kért. Ettől feljavult, felgyorsult a támadójátéka, és fordított. A szünet előtti hajrában - időkérés után - visszavette a vezetést a népligeti együttes.

A fordulás után két metzi gól esett, ám a Fradi nem szakadt le. Innen váltott vezetéssel haladtak előre a csapatok, és egyszer sem volt egygólosnál nagyobb a különbség ide vagy oda. Ez a hazaiak malmára hajtotta a vizet, ám gondot okozott, hogy a kevés cserével felálló FTC-nél fennállt a veszély, hogy a játékosok elfáradnak.

Az utolsó negyedórában egyre többször kapkodtak támadásban a franciák, de nem adták fel a csatát. Hét perccel a vége előtt 25-24-re a Metz vezetett, s Pineau kiállításával sem tudott mit kezdeni a Ferencváros, ugyanis Szucsánszki büntetőjét megint védte a kapus.

Ugyanakkor Pastrovics is a helyén volt, a végjátékban fontos védéseket mutatott be, és Elek Gábor - hogy megnyugtassa tanítványait - időt kért. Ez hatott, mert a hazaiak nem adták el a labdát, hanem lövésig játszották a helyzeteiket, és így esélye sem volt a Metznek a hátránya lefaragására, végül "csak" két góllal tudott nyerni vendégként.

Az FTC legutóbb öt évvel ezelőtt volt nemzetközi kupa döntőjében, és akkor megnyerte az EHF Kupát. A zöld-fehérek a spanyol Mar Alicantéval vívják a májusi döntőt.

Női KEK, elődöntő, visszavágó:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Metz (francia) 27-29 (14-13)
Továbbjutott: az FTC, 58-56-os összesítéssel.

Mar Alicante (spanyol)-Lugi (svéd) 28-22 (13-9)
Tj: az Alicante, 50-46-os összesítéssel.

Azt kedden sorsolják ki, hogy az FTC vagy az Alicante kezd-e otthon a döntőben. Az első mérkőzésre május 7-én vagy 8-án, a visszavágóra pedig május 14-én vagy 15-én kerül sor.