Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Sopron lett a kosárlabdabajnok

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Sopron nyerte a női kosárlabda-bajnokságot, mivel a döntős párharc ötödik, pénteki mérkőzésén idegenben, hosszabbításban 83-79-re legyőzte a címvédő Pécset.

A két nagy rivális 11. bajnoki döntője az alapszakaszgyőztes baranyai csapat két sikerével kezdődött (82-76, 78-68), ám múlt vasárnap elmaradt a bajnokavatás, mivel a nemrég a Magyar Kupát elhódító soproniak meglepetésre simán nyertek a baranyai megyeszékhelyen (80-56). Kedden aztán következett az egyenlítés, a lendületbe jött Sopron immár saját közönsége előtt múlta felül magabiztosan a pécsieket (79-55), így péntekre maradt a döntés.

Az első negyedet hárompontos előnnyel zárta a játékot jórészt kontrolláló vendégcsapat. A pécsiek nem mozogtak annyit, amennyit kellett volna a soproniak védekezésének megbontásához, kedvező dobóhelyzetek kialakításához, de így is vezethettek volna, ha nem hibáznak feltűnően sokat. Kiélezett küzdelmet hozott a második szakasz is, melyben a hajrá előtt úgy tűnt, elléphet a Sopron, aztán a szünetig mégis szorosabbá vált az eredmény (36-38). A pécsieknél Quigley az első negyedben még pont nélkül állt, a második végén viszont már 12-nél tartott. Mellette Griffin (9) és Iványi (8) játszott eredményesen, rajtuk kívül pedig ketten dobtak kosarat, míg a soproniaknál jobban megoszlott a "felelősség", nyolcan találtak a gyűrűbe.

A pihenő után sem változott a játék képe, mindkét együttes nagy energiákat mozgósított, de inkább a Sopron uralta a játékot. Előbb a pécsiek átvették a vezetést, majd hat ponttal elhúztak a vendégek (48-54), nem sokkal később viszont már ismét a hazaiak voltak előnyben (55-54), akik végül négypontos hátránnyal (57-61) kezdhették az utolsó szakaszt. Hét perc elteltével, szívós pécsi játékkal, újabb hatpontos hátrány ledolgozásával 68-68-ra alakult az állás, majd felváltva estek a kosarak, 72-72 után azonban, az utolsó percben már egyik fél sem talált be, így következett a hosszabbítás.

Ebben az utolsó pillanatig volt esélye a győzelemre a Pécsnek, noha a Sopron megint elhúzott öt ponttal (76-81). Egy hármasnak köszönhetően szoros lett a végjáték, a soproniak két büntetőt hibáztak, de a pécsi indulásnál, 11 mp-cel a vége előtt, Holt elcsípte a labdát, majd két büntetőt értékesített, s ezzel végleg eldőlt a csata.

Az NB I történetében eddig egyszer fordult elő, hogy egy csapat 0-2-ről fordított a fináléban: 2007-ben is a Sopron vitte véghez a bravúrt a Pécs ellen.

5. mérkőzés:
Pécs 2010 - MKB-Euroleasing Sopron 79-83 (17-20, 19-18, 21-23, 15-11, 7-11) - hosszabbítás után
Legjobb dobók: Griffin 22, Quigley 21, Iványi 11, illetve Holt 24, Coleman 17, Tamane 12
A párharcot a Sopron nyerte 3-2-re.

A végeredmény:
1. MKB-Euroleasing Sopron
2. Pécs 2010
3. ZTE NKK
4. Mediteam Szeged
5. Seat Lami Véd Győr
6. Nanette FTC
7. Bajai NKK
8. Szolnoki NKK
9. Atomerőmű KSC
10. Vasas-Csata
11. BSE-FCSM
12. Ceglédi EKK
13. BEAC-Újbuda