Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Guardiola szerint is a Real az esélyes

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szerdán a harmadik állomásához érkezik a tavaszi El Clásico-sorozat, azaz a Real Madrid és a Barcelona csatája, melyet a bajnokság és a Király Kupa után ezúttal a Bajnokok Ligája elődöntőjében rendeznek.

A Barcelona edzőjének, Josep Guardiolának nem egyszerű a helyzete, mivel együttese évek óta remekül működő, látványos, sok passzra épülő játékát a királyi gárda az április 16-i bajnoki meccsen (1-1), illetve a múlt szerdai Király Kupa-döntőben (1-0-ra nyert hosszabbítás után a Real) is lefékezte, ezért most az a feladata, hogy kitalálja, miként erőltethetné rá eredményesen akaratát José Mourinho csapatára. A bajnoki és a kupacsata 210 perce alatt a katalánok csak rövid időszakokban tudott kibontakozni, a múlt szerdai találkozó első félidejét például egyetlen kapura lövési kísérlettel, helyzet nélkül zárták Messiék.

A Madridban kezdődő BL-párharc első mérkőzése előtt a csapatösszeállítás terén is Guardiola van nehezebb helyzetben, mivel a védelemben Eric Abidalra, Adriano Correiára és Maxwellre sem számíthat, így minden bizonnyal a visszatérő Carles Puyol játszik majd balhátvédet. Andrés Iniesta is sérüléssel bajlódik, bár a barcelonai lapok szerint pályára fog lépni szerda este. A 20 fős keretbe meglepetésre bekerült a 18 éves Sergi Roberto, illetve a sok hiányzó miatt Thiago szereplésére is több az esély.

"Nem a legjobb állapotban, de sok lelkesedéssel utazunk Madridba. Elfogadjuk, hogy a Real az esélyes, kiérdemelték ezt az elmúlt hetek során, de megpróbálunk erre rácáfolni" - mondta Pep Guardiola.

A kétszeres BL-győztes José Mourinhónak a védekező középpályás Sami Khedirát, illetve az eltiltott középhátvéd Ricardo Carvalhót kell pótolnia. Előbbit vélhetően Lassana Diarra, utóbbit pedig Raul Albiol helyettesíti majd. A szakvezető szombaton a Valencia ellen több kulcsemberét is pihentette, de a Real így is nyert 6-3-ra.

A portugál tréner arról beszélt a meccs előtt, hogy a párharcnak nincs igazi esélyese, és a BL-ben nem számít, ami eddig az idényben történt.

A 215. El Clásico kapcsán megszólalt Ronaldo, a nemrég visszavonult brazil támadó, aki mindkét együttesben szerepelt korábban. A világbajnok és aranylabdás játékos szerint bár a Barcelona a jobb csapat, a Real fog győzni a Bernabeuban.

A várható kezdőcsapatok:

Real Madrid: Iker Casillas - Alvaro Arbeloa, Sergio Ramos, Raul Albiol, Marcelo - Lassana Diarra, Pepe, Xabi Alonso - Angel Di María, Cristiano Ronaldo, Mesut Özil
Barcelona: Victor Valdes - Dani Alves, Javier Mascherano, Gerard Piqué, Carles Puyol - Andrés Iniesta, Sergio Busquets, Xavi - Pedro, Lionel Messi, David Villa