Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Juve és a Milan is négy gólt lőve nyert

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Juventus és a Milan is - egyébként egyaránt négy gólt szerezve - győzött az olasz bajnokság 35. fordulójában, így három fordulóval a zárás előtt maradt a torinóiak hárompontos előnye. Gianluigi Buffon, a csapat kapusa azt mondta, a Juve megérdemli az aranyérmet, s ezzel nehéz vitatkozni. A mai "érvényes" bajnoki címet legutóbb 2003-ban nyert Zebrák a hátralévő fordulókban sorrendben a Leccével, idegenben a Cagliari, majd Torinóban az Atalantával játszanak.

A Juve az újonc Novara otthonában nyert, még attól sem ijedt meg a listavezető, hogy a hazaiak szerdán 2-1-re legyőzték a Laziót. A mostani vereséggel ellenben szinte biztosan kiestek, a 17. helyen álló Genoa előnye ugyanis nyolc pont, három fordulóval a zárás előtt.

De vissza a Juvéhoz, amely két legendája, Michel Platini és Giampiero Boniperti szemei előtt játszott, mindkét hajdani klasszis családja a novarai régióból származik. A torinóiak az első félidőben Mirko Vucsinics góljával szereztek vezetést, sőt, még a fordulás előtt marco Borriello növelte az előnyt. Ezzel tulajdonképpen eldőlt a meccs, noha a második játékrészben Arturio Vidal és Vucsinics is bevette a Novara hálóját. A Juventus sorozatban nyolcadik bajnoki mérkőzését nyerte meg, sőt a legutóbbi kilenc fordulóban csak a nagy rivális Milant nem győzte le. Azért 27 pontból 25 is "elég" jó teljesítmény.

A Milan ugyancsak idegenben játszott és nyert, mégpedig a Siena pályáján. A meccs meghozta Antonio Cassano nagy visszatérését. A szívműtéten átesett, a kezdő csapatba hat hónap után visszakerült csatár egy gólt szerzett, s kettőt előkészített, nem is kell hangsúlyozni, remekül játszott. Allegri edző azt mondta, ha végig rendelkezésére állt volna Cassano az idény során, most nem lenne gondjuk a bajnoki cím megvédésével. A piros-feketék további góljait Ibrahimovic (2) és Nocerino szerezte. Ibra 26 gólnál jár, a legjobb úton halad a gólkirályi cím felé.

Az Andrea Stramaccioni irányításával feltámadt Inter ismét nyert, a legutóbbi négy fordulóban 10 pontot gyűjtött. Így újra reális esélye van arra, hogy megcsípje a BL-indulást jelentő harmadik helyet. Ezért egyébként óriási a harc a Lazio, az Inter, a Napoli és az Udinese között. Az Inter összeállítása nagyon kevéssé emlékeztetett a két évvel ezelőtti "mindent vivő" csapatéra: Castellazzi; Maicon, Lucio, Ranocchia, Nagatomo; Guarin, Cambiasso; Obi; Alvarez (Zarate, 67.), Sneijder (Poli, 80.); Pazzini (Milito, 60.) Mauro Zarate öt perccel a beállása után szerezte meg a győztes gólt a már kiesett Cesena ellen, s talált a 43 éves kapus, Antonioli hálójába..

35. forduló
Atalanta-Fiorentina 2-0
Bologna-Genoa 3-2
Cagliari-Chievo 0-0
Inter-Cesena 2-1
Lecce-Parma 1-2
Novara-Juventus 0-4
Palermo-Catania 1-1
Roma-Napoli 2-2
Siena-Milan 1-4
Udinese-Lazio 2-0
Az élcsoport: 1. Juventus 77, 2. Milan 74, 3. Napoli 55, 4. Lazio 55, 5. Inter 55, 6. Udinese 55